alfa/omega Creative Commons License 2016.07.06 -1 0 25

A hit nem logikai döntés kérdése. Pl. azt, hogy szereted édesanyád, vagy a gyereked, nem magyarázható logikai úton, ha egyébként emberileg nem is érdemelnék meg.

 

 Sajnos ellent kell mondjak neked. Az én hitem logikai döntés szülötte. És azt gondolom felnőve, egy gyermek is ráébred arra, hogy szülei nevelték fel, sokszor igen nehezen, és te nem ezt szeretnéd gyermekeidnek – ez mind logika amelyet érzelmek követnek.

 

Egyvalamit azonban meg kellene határozni. Biblia alapján folyik a beszélgetés, vagy egyéni vélemény alapján, esetleg magukat kereszténynek valló különböző egyházi, felekezeti, vallási közösség egyéni tanítása alapján. Mert ha az utóbbi van, akkor csak elbeszéltek egymás mellett. Olyan, mintha pl. a tízes számrendszer számát hasonlítanátok a kettes számrendszeréhez.

 

 Idézek valamit egy alábbi hozzászólásból, amellyel teljesen egyetértek:

 

„ Az mindenesetre egy régi, és minden exegéta által elfogadott tény, hogy az evangéliumok NEM történeti leírások. Határozott céllal és mondanivalóval íródtak annak idején, s szemmel láthatóan nem azért, hogy a megtörtént eseményeket dokumentarista pontossággal rögzítsék. Ezért is található bennük látszólagos ellentmondás még a három szinoptikus között is „

 

Jézus megkeresztelkedett : "És Jézus megkeresztelkedvén, azonnal kijöve a vízből; és ímé az egek megnyilatkozának néki..." (Mt.16)

 

Az lehet, hogy János bemerítette, de az valószínűtlen, hogy egy ilyen jelenet lejátszódott. Akkor amikor utólag elkezdték összegyűjteni a Jézus-i életrajzot, mindent elfogadtak és kiszíneztek. Ezért különbséget kell tenni a hiteles és biztos, hogy valótlan részek között. János keresztelésének és Jézus megkeresztelésének történetét tehát átdolgozták.

 

És mindenki, aki őt követte, akár zsidó volt, akár pogány, megkeresztelkedett. "Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében..." (Mt.28.19)

 

Ez már akkor került az evangéliumba, amikor a szentháromság mint fogalom elfogadottá vált. De mindketten tudjuk, hogy a zsidó hitnek ez ellentmond. Tehát vagy Jézus elhagyta hitét, amire nincs bizonyíték, vagy ezek már a betérő pogányok alkotásai.

 

Hogy Jézust megvádolták szombat szegéssel, benne van a Bibliában több helyen is, hadd ne idézzem mindet.

 

A vád, nem egyenlő a bizonyítással. Jézus nem szegte meg a szombatot. Idézhetsz egyet és azt kitárgyalhatjuk….

 

Isten szabályait soha nem írta felül - az emberi szabályokat igen. Ezért kérdezem ismét, hogy bibliai alapon megy a beszélgetés, vagy egyéni feltételezés szerint?

 

Olvastad a preambulumomat az fenn? Nem fogadom el azt hogy Istentől ihletett az emberi kezekkel készült és rengeteg tévedést, hibát tartalmazó, évszázadokig készült mű. Viszont tudom, hogy nagyon sok igazságot tartalmaz. Különösen a passió hiteles belőle.

 

Jézus mindenkit tanított, akinek füle volt a  hallásra, akár zsidó volt, akár pogány.

 

Jézus legtöbbször példázatokban szólt, amelyeket a pogányok amúgy sem értettek. Pusztán a későbbi sikeres térítések közöttük alapozták meg azt, hogy ennek megfelelő részek kerüljenek a szövegbe.

 

"...hirdettetnie kell az evangyéliomnak minden pogányok között." (Mk.13,10)

 

 Kell, mert a zsidók nem fogadták el, az évtizedes békés egymásélés után exkommunikálták őket….

 

Persze, aki nem hisz, akinek a Biblia mesekönyv, azt is érdekelheti a dolog, de jutni legfeljebb döntésre fog, aminek köze nincs hithez. Az emberi döntések meg gyakran változnak.

 

A hitnek semmi köze sincs az igazsághoz. A Biblia nem mesekönyv, de minden szavát fenntartással kell kezelni, mivel a profán szerzők sem tartották annak és ennek megfelelően jártak el. Az igazságot ki kell belőle magozni és ezt csak értő füllel lehet megtenni.

Előzmény: oncogito (24)