A zsidó tanításban a cselekedet a lényeg, a lelki rész, hogy miért cselekszem, lényegtelen.

Azért cselekszem, mert Isten ezt mondta, ezért gondolkodni rajta felesleges.

 

A keresztény tanításban csak a lélek számít, a cselekedetek lényegtelenek.

Lélekben élek, a testem cselekedetei, nem az enyémek.

Ez a tanítás Pál miatt terjedt el, aki kizárólag a a lelki hitet tartotta fontosnak.

Magyarul, hogy lélekben legyek jó, mert a testem úgy sem tud az lenni.

(ebből következik, hogy lélekben szeretjük az embereket, de felhúzzuk a szögesdrótkerítést, ha ide akarnak jönni.)

A  tetteink nem azonosak a beszédünkkel.

 

A jézusi tanításban a beszédünket a tetteink igazolják.

Nem csak lélekben szeretem az embereket, hanem be is fogadom őket.

A test és a lélek egy egységet alkot.

 

Egy példa a Bibliából:

A zsidóknál az újszülött fiút a nyolcadik napon körülmetélik. A testi jegy számít csak, hogy mit gondol magában annak nincsen jelentősége.

Pál a lélekbe helyezi a körülmetélést (azt jelenti, hogy a gondolataimmal kötelezem el magamat Istennek, a testi jegyek lényegtelenek.)

 

Jézus azt mondja, hogy az metélje magát körül testileg, aki lélekben is odaszánja magát Istennek.

Miért van ez így?

Mert a lélek és a test nem választható szét.

Az a cselekedett halott, amit a lélek nem akar, és az a lélek is halott, amit a cselekedet nem tesz élővé.