3x megszólaló kakas Creative Commons License 2016.07.02 -1 0 topiknyitó

A zsidó, a keresztény és a jézusi tanítás különbözősége

 

A zsidó vallásban teljesen szabad a gondolkodás, de a cselekedetek minden téren be vannak szabályozva.

Vagyis miközben valamit cselekszem, magamban gondolhatok arra, hogy mennyire utálom az egészet.

Ekkor belül a gondolatom nemet mond arra, amire a cselekedeteim kifelé igent mutatnak.

A nem itt igent jelent.

 

A keresztény vallásban a gondolkodás nem szabad, csak a szeretetről enged beszélni.

A cselekedet már nem része a szeretetnek.

Ez pedig azt eredményezi, hogy miközben állandóan a jóságról, szeretetről beszélek, a cselekedeteim ennek az ellenkezőjét tükrözik vissza. (vizet prédikál és bort iszik)

Ekkor a gondolatom igent mond a szeretetre, miközben a cselekedeteim ennek az ellenkezőjét, a nemet jelenti.

Az igen itt nemet jelent.

 

Jézus a gondolkodást és a cselekvést összhangba hozza. Itt nem azért cselekszem a jót, mert meg van írva, hanem mert a lelkem, a gondolkodásom is így akarja.

Ekkor az igen igent, a nem nemet jelent.

 

Ezért látjuk azt, hogy a páli kereszténység (amit a papok hirdetnek) mennyire messze áll a jézusi tanítástól.