Sík Sándor

 

A megszedett gyümölcsfa

 

(Egy anyának)

Magad maradtál, mint a megszedett 
Cseresznyefa, gyümölcstelen. 
Előtte még a hosszú nyár, 
De rajta már 
Piroska gyöngy több nem terem.

Sértetlen áll és teljességesen, 
Dús még a lomb, a törzs sudár. 
Vajjon úgy érzi-é, 
Hogy immár senkié? 
Hogy életének nincs értelme már?

A forró éjben, míg a hold 
Részvéttelen fogy és telik, 
A szívszorító éji ég felé 
Harmat módjára öntené 
Magányossága néma könnyeit?

Nem, nem, hiszen a fák törvénye ez: 
Kiserked a gyámoltalanka ág 
S máris kinő az egyik jobb felé, 
A másik bal felé, 
Az anyatörzstől elfelé, tovább.

Visz, visz magával elfelé, tovább 
Minden zamatot, minden illatot. 
Fanyar golyók, csak színesedjetek, 
Csak édesedjetek, 
Az anyatörzs áldása rajtatok.

Csak vigyétek az áldást a szedőnek, 
Kinek a kertész nyári kedve szánt. 
Elereszt immár reszkető karom 
S eztán majd békén eltanulgatom: 
A legnehezebb anya-tudományt.