Szerintem nem, sőt nagy bátorság.

A biológiai apám öngyilkos lett.. Én büszke vagyok rá, erős ember.

A nevelőapám ha például megtette volna, akkor nem végzi az addiktológián. Eszméletlen részegen patkolt el tüdőembóliával, egy gyötrelmes, szar élet után. És amit maga után hagyott.. Sérült gyerekek.. Szóval nem, egyáltalán nem, bűn, van akinek cselekednie kell, ha már a mindenható ennyire vicces kedvében van.. 

Vannak emberek, akiket nem kell megmenteni. Van amikor a kezünkbe kell venni a sorsunkat.

Az anyám is megtette, és nem figyelemfelkeltés volt, biztosra ment. Csak megmentették..Szinte a "csodával" határos módon. 

Majd szült négy gyereket, négy tönkrement élet, plusz az övé.. Vajon joga volt a szomszédjának beleavatkozni az elhatározásába?  A második alkalommal én mentettem meg a haláltól, és nagyon szépen kapom érte a büntetésemet..Az életem olyan mélységekbe zuhant, amiből már nincs kiút. 

A bátyám is megpróbálta,  ezzel zsarolt ki valamit tőlem.

Az én családomban, az öngyilkosság nem számít ritkaságnak. Állíthatom, hogy van tapasztalatom a témában, és azt mondom, hogy bár sikerült volna a szüleimnek előbbb..Bár hagytam volna a bátyámat is ott meghalni a bevett altatótól. Pár nap múlva, már kinnt volt a pszichiátriáról, (mesés magyar egészségügy) és ott állt a szobám ajtaja előtt, pengével a kezében, és fenyegetett.. Kizsarolt tőlem valamit ezzel. Lényegtelen, hogy mit, de engedtem neki, mert vérfürdőt csinált volna.

Szóval aki menni akar, az hadd menjen.. Annak az a jobb, mert annyira rossz az élet, vagy ő maga annyira rossz ember, hogy tudat alatt valójában a környezetét, és még maradék romlatlanságát próbálja menteni..

Engem anno úgy ismertek, mint aki mindíg mosolyog, viccelődik, életvidám. És nagyon szerettem hasonló emberek társaságában lenni, sokat tudtam nevetni, pedig eléggé nyomorult körülmények között nőttem fel..

 

Most ott tartok, hogy olyan szinten traumatizált ez az egész, hogy számomra sem maradt más megoldás, mint végezni magammal.. És nem érzem, hogy bűnt követnék el, mert annyira fáj az élet, hogy ez egyfajta megváltás a számomra..

 

Tehát az aki menni akar hadd menjen szemléletet követve, nem szeretném, ha most azzal támadna bárki is, hogy akár lebeszélne, akár az ellenkező gusztusos mentalitást követve, jelezné, hogy szurkol nekem. Csak azért írtam mindezt le, mert szívesen kapcsolatba lépnék olyasvalakivel, vagy valakikkel, akik hasonlóan kiábrándultak az életből, és nem látnak már más kiútat. Mint a halált.. Egy betegség végképp eldöntötte a sorsomat. A sok szenvedés és fájdalom után, még csak remény sincs, hogy jobb legyen.