A rosszul nevelt tőkék rövid életűek, gyengék lesznek. Sajnos nagyon elsietted, ahogy mondták is, hagy rajta egy fürtöt, vagy annak is csak egy kis részét, hogy megkóstold, de a levélzet által termelt cukrot ne a fürtökbe nyomja, hanem a gyökérbe, meg a vesszőkbe, hogy beérjenek rendesen, és túléljék a telet.
A művelés módodat nem értem, a támrednszerből amit látok, az alapján a tavalyi vesszőt le kellett volna hajtani az alsó drótra. Amit most csináltál, abból hamar felkopaszodás lesz, mert az ide hajtást, ha egy rügyre metszed is, már magasan lesz. Kicsit drasztikus, de talán azzal járnál legjobban, ha jövőre, a metszéskor 30-40 cm magasan elvágod, a rejtett rügyekből úgyis megindul (hacsak nem kapartad ki őket idén tavasszal, hogy csak fent hajtson), és szépen nevelsz egy új kart neki, ami majd a drótra hajtasz, és az majd szép, kezelhető lombot ad: