Jó ciki, de feladtam. Már nem tudom sehogy sem megérteti, hogy egy utas tulajdonképpen rosszabbul jár a jelenlegi trolihálózat létezésével, fejleszteni meg nem nagyon van értelme, mert drága és egy elavult technológia ez a "csápos troli".
Villamos:
Én sem mondtam, hogy valami jól sikerült megépíteni, meg érezhető hogy politikai okból gyorsan idelöktek egy villamost.
De ha eszközt keresünk, akkor a villamos tökéletesen jó a Thomas Mann utcára, mert a lakótelepnek jól ellátja a belváros és a vasútállomás kapcsolatát. Nagy a szállítási kapacitása és lehet tovább is fejleszteni. Eszköz szempontjából mindenképpen jobb lehetőségek lennének benne mint a buszban, az meg kész szerencse, hogy nem egy trolivonal épült, ami semmivel nem tud többet a busznál.
Amit problémának látok:
- Változatlanul ugyan olyan rossz a Nagyerdő és környékén a kereszt irányú közlekedés, mondhatni nincs is ilyen. Pedig igény lenne rá, elég az Atomkira, a Fürdőre, az Egyetemre vagy a Stadionra gondolni. A Böszörményiről ide nuku eljutási lehetőség.
- Nagyon lassú. Főleg az alsó szakasz a problémás. Rendszeresen járok a Kálvintól északabbra a 2-essel és ott a menetidő kb. ugyanolyan maradt, nincs változás. De a Piac utcán jó sok lámpa megfogja, a sétáló utcán lassan átcsorgunk és még csak utána jön az igazi katasztrófa: A Kálvinnál átmenni a váltón. Az idióta váltóállítás miatt csúcsban a villamosnak két lámpaváltást is ki kell várnia. Aztán egy kis szenvedés a Hunyadin és a Csemetén és onnan kb. járható.
- Nagyon idióta a megállókiosztás. Itt is csak azt vették figyelembe, hogy azonos távolságra legyenek. Emiatt van a katasztrofális átszállási kapcsolat a Hunyadin, meg a Békessyn. És a Csemete - Dózsa György megállókat össze is vonhattuk volna, így csökkentve a menetidőt. Ja meg a leánykori nevén Böszörményi - Görgey megállókat is összevonhatták volna, és akkor a buszmegállót sem kellett volna átpakolni, szintén csökkentve a menetidőt.
Az első pontban leírt problémát én így oldottam volna meg, egy jó kis 1-2 körjárattal

Először is beköti a gyógyszergyárat és az Augusztát a rendes közlekedésbe és megoldja a jelenleg nem létező kereszt irányú közlekedés problémáját. És nem is kellett volna sokat csinálni, csak egy kicsit gondolkodni. Hátránya a jelenlegihez képest nincs.
Ha pl. nem villamost építünk ide, akkor nem is lehetett volna ilyen 1-essel összekapcsolt vonalat csinálni. Mondjuk sajnos így sem lett, de lehetett volna ami szintén a villamos mellett szólhatott volna.
(Mielőtt valami beleköt: a növényzetet újra lehet ültetni, a villamos viszont hosszú évtizedekre épül, nem lehet hozzá igazítani. És ez úgy is "környezetbarát" közlekedési eszköz)
A másik:
Nem tartom túl soknak a baleseteket. A kettes önálló vonalán ha átlagolunk kb. havonta van egy. Igazán nem kiugró. Az 1-esen meg a közös szakaszon történt balesetekről nem lehet mit mondani, régen is voltak, most is vannak, de ott semmi sem változott forgalmi szempontból. Ezt igazából a sajtó húzza fel. Ha van mindig a nap fő híre, hogy MÁR MEGINT ÖSSZETÖRT EGY CAF. Mindenki jót háborog és beépítik a köztudatba, mintha ez mindennapos lenne. Sok ember* meg azt sem tudja, hogy mi a különbség a 2-es villamos viszonylat meg a 2-es viszonylaton közlekedő CAF járművek között. Úgy bosszankodtak, meg számolgatják hogy közben komoly fogalmi zavaraik vannak és nem ritkán az 1-esen tört járműveket is ide veszik. (No meg látványosabb is ha a CAF törik, mint ha egy bengáli)
A szórólap sajnos rengeteg olyan dolgot közölt, ami konkrétan hazugság. Ez egy elég szomorú dolog, hogy így hazudoznak nyíltan, de nem mondom jelentős dolognak hosszú távon. Akkor én is mérges voltam, de már eléggé elült.
Az igaz, hogy az utasok egy jó nagy része része így rosszabbul járt, de erről nem maga a villamos az oka, hanem az ilyen kis apróságok együttese.
A buszok helyzete meg csak akarás kérdése lenne, ami nincs.
_________
* ne vegye senki magára itt a fórumban