A troli politikai tényező?
Igen. Ez abban nyilvánul meg, hogy még van.
Akkor sajnos nem ismered eléggé a háttértörténetét a debreceni troliközlekedésnek. Ha a politikán múlt volna, ma már a felsővezeték se lenne meg, de még az oszlopokat is kicserélték volna, mert azt mondták, a tartóoszlopok nem esztétikusak. Szemben a villamoséval.
A helyzet pedig az, hogy a sima buszokból nem telik ki ez a km, főleg nyáron a ritkább menetrenddel. Ilyenkor célszerű valahová kiadni.
Ha maradt volna a buszközlekedés a Dobozi lakótelepen a 4-es helyett, most kb. szintben lennének. Pont ma kerestem vissza a 2010. júliusi hsz-eket a másik topikban (a sajátjaimat is), és senki nem volt tőle boldog (én sem). A csuklós, klímás buszok helyett szóló, klíma nélküli trolik jöttek. Még Ikarus is került a vonalra, pedig 4A-ként szinte sosem fordult elő. Így az alacsonypadlós ígéretet is megszegték.
A villamosnak nagyobb a kapacitása, ami előny a buszosokhoz képest. A 2-es vilinél sok dolgot lehetett volna másképpen csinálni, és az ilyen apróságok miatt nem is nagyon szeretem, de a villamosépítést alapvetően támogatom. A troliét nem.
Ízlések és pofonok; de ez a 2-es villamos igazán nem hiányzott senkinek. Ha valami politikai tényező Debrecenben, az a villamos. Ha elkészült volna az ígért időre, tehát 2004-re (és nem 10 évvel későbbre), hozta volna azt az utasforgalmat, ami miatt megérte volna kiépíteni. Mostanra feleslegessé vált. Igazán tömött villamoson akkor utaztam legutóbb, amikor pár napig ingyenesen közlekedett az átadás után. De jelenleg a csúcsidőn kívül még ülőhely is bőven akad. És akkor ne is beszéljünk arról, mennyi mindent rontottak el a pálya elhelyezésével, vagy hogy hány kereszteződés irányítása lett kaotikus.
A beígért gyorsaság sincs sehol, semmivel nem lehet hamarabb eljutni A-ból B-be, mint 31-essel, vagy 32-essel. Sőt.
Abban is van dízel motor ami használódik rendesen.
Aggregátor van benne, ami áramot termel; ezek nem dou-buszok. És tudtommal még egy aggregátort se kellett cserélni.
Ja, és a már itt tarunk felsővezeték használódásáról se felejtkezzünk meg!
'84-ben indult meg a (nem menetrend szerinti) közlekedés, azóta hányszor cseréltek vezetéket? Én nem tudok rá példát mondani, kivéve ott, ahol át kellett helyezni útszélesítés miatt, lásd Nyugati vagy Csapó utca.
Mondj már akár egy értelmes indokot is, hogy mi az előnye a trolinak?
Mint már alattam írták, nincs lokális szennyezés. Plusz ott a gyorsaság, de az igazán a ZIU vs Ikarus időkben érződött.