Zoli1949 Creative Commons License 2016.03.07 0 0 2013

Szia!

Tavaly én is hasonló cipőben jártam. Engedve az Előre utáni nosztalgiámnak elkezdtem összegyűjtögetni magamnak egy készletet. Ez a fórum egy zárt kör, amiben sok olyan fiatal igazi gyűjtő van, akik nagyon megbecsülik az ötven évvel ezelőtt gyártott, még ma is működő vasutakat. A másik része korombeli, ( nagypapa korú) aki annak idején a szülei anyagi áldozatának eredményeként gyermekként játszhatott ezekkel. Nekünk a nosztalgia a mozgató rugónk és  játszani szeretnénk velük az unokáink és legfőképp saját ( önző )  kedvünkre.

Annak idején a gyártást 1959- ben beszüntették és a hatvanas éveken a szerszámokat is bezúzták, tehát nem is lehetne egyszerűen újraindítani a gyártást. Ötven év nagy idő, ezért az elkészült példányok nagy része az enyészeté lett. Egy kisebb részük megvolt a családoknál, úgy, hogy tudtak róla, másik kisebb részük úgy, hogy nem tudtak róla. Ezek kerülnek most elő hagyatékokból és a profi lomizók tevékenységével, akik azt sem tudják, hogy mi az, de látják, hogy kereslet van irántuk. Innen jönnek a horror árak.

Beszerzés: Egy jó állapotú komplett készlet a piacon majdnem olyan ritka, mint a fehér holló. Legutóbb Sanyi vett egy komplett csodálatos állapotú Pannónia készletet kiegészítőkkel együtt. Reklámozás nélkül írom, hogy Ervinnek volt fönt a Vaterán egy szintén jó állapotú Előre készlete. Tudtommal nem kelt el, ezért érdemes lenne vele a kapcsolatot felvenned. Ebben a körben mi garanciák vagyunk egymásnak, ezért biztos, hogy itt senki sem akarja a másikat átverni. Amennyiben rendszeresen olvasgatod a topikokat, láthatod, hogy időnként egy -egy topiktárs feltesz néhány, számára már elfekvő dolgot cserére. Ezeket azok használják fel, akiknek éppen hiányzik, illetve van kézügyességük és affinitásuk a bütyköléshez.

Beszerzési lehetőségek a különböző bolhapiacok, a már emlegetett Vatea ; Jófogás  ; Zsibpiac; web oldalak ( ezeket érdemes rendszeresen látogatni ), ha sok pénzed van rá - ólomkatonák ( retró játékkereskedés ) web oldal.

Egy kicsit hosszú lére eresztve, ennyit tudtam segíteni.

Üdv: Zoli

Előzmény: ogilvi (2012)