Még érdekesebb lenne azt megtudni, hogy hogy áll a gyurcsányi aláírásgyűjtés a kvótarendszer mellett.
A Demokratikus Koalíció aláírásgyűjtést indít az Európai Unió által javasolt menekültkvóták támogatása mellett – közölte a párt ügyvezető alelnöke hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.
Molnár Csaba azt mondta, Orbán Viktor miniszterelnök a kvóta elutasításával kisebbségben van, mert a magyar mellett csak a szlovák kormány megy szembe az erről szóló uniós döntéssel. Egyúttal utalt arra, a korábban általa is ismertetett, az Eurobarometer által készített őszi felmérésre, amely szerint a magyarországi megkérdezettek 74 százaléka egyetértett azzal, hogy „a menekültek elosztásáról uniós szinten kell dönteni, kötelező uniós kvóták alapján”. Petíciójuk során ők is ehhez kérnek támogatást - közölte Molnár Csaba.
http://mandiner.hu/cikk/20151109_a_menekultkvota_mellett_gyujt_alairast_a_dk
Ez az Eurobaromméter például létezik még?