Wass Albert

T a v a s z

Ma jött az első vad tavaszi szél
szőkén lobogva és bomlott-merészen,
pirosan, mint egy korai virág.

Összezörögtek a fekete fák:
megannyi sok titok tudója,
rejtelmesen és titkolódzva  súgtak…
Egy rügy kidugta kíváncsi fejét,
rózsaszínné mosolyodott egy felhő,
valahol egy cinke
hangolni kezdett egy új zenét:

„Tavasz! Tavasz! Tavasz!”
Este volt, és olyan volt az erdő,
mint egy iskolából szabadult kamasz.

Ma jött az első vad tavaszi szél
szőkén lobogva, és bomlott-merészen.
Szebb lett a vén föld? Nem tudom. Hiszen:
én csak a te két szemedet néztem!