kitadimanta Creative Commons License 2016.02.03 0 0 342

„Itt van az az ige, ahol Jezus arrol beszel, hogy valaki onkent lemondhat a hazassagrol a mennyek orszagaert: Mt 19, 12”

- Igen, de a követői felé semmiféle effajta előírást, kívánságot nem fűzött hozzá.

- Fanatikusok mindig is voltak, s lesznek is.

Egy ilyen kijelentésre nem lehet cölibátust építeni.

 

„Jó, ha az ember asszonnyal nem érintkezik.”

Ezt kár volt kiemelned, mert a házasságban levők esetében tök értelmetlen. Főleg a következő sor ismeretében: „Ne tartózkodjatok egymástól,”

 

A 7. vers egy újabb sületlenség, mert az embereket így akarja lebeszélni a házasságról. És mit ajánl helyette? Vadházasságot…

 

A nemházasoknak is végül házasságot javasol:

„De ha nem tartóztatják meg magukat, lépjenek csak házasságra, mert jobb megházasodni, mint érzéki vágytól égni.”

 

Tehát igazából csak a saját szerencsétlen életével példálózik, ami teljesen szemben áll minden normális szokással, gyakorlattal.

Itt inkább egy olyan szektás irányzat szokásával találkozunk, akik valóban tartózkodtak a házasságtól.  Azonban Jézusnál ez a gondolat szóba sem jöhet és Pálról is tudjuk, hogy törvénykövető farizeus volt, így a házasság mindkettőjüknél „szent” dolog lehetett.

 

Látszik, hogy összeollózott történetek sorakoznak egymás mellett.

Előzmény: isabellee (338)