Mantis Screamer
2016.01.27
|
|
0 0
7783
|
Érdekes, hogy Kun addig lázított a honvédelem ellen amíg nem volt hatalmon. Hogy aztán bármilyen területről lemondjon, csak meghagyja az antant Budapest urának.
Nem túl nehéz belátni, hogy a komcsikat az mindenhogy eltaposták volna, Horthynak azt köszönheted, hogy mivel vele megegyeztek a nagyhatalmak, legalább Pécset nem tudták a szerbeknek adni Károlyi cimborái, nem helyezték a Tiszához magyar-román határt és nem csináltak kisantant korridort a három nyugati megyénkből.
Persze ha mondjuk Károlyi és Kun nem akadályozta volna a magyarlakta területek megvédését 1918 végén akkor nem is jutottunk volna oda, hogy már annak is örülhettünk hogy megmaradt valami az országból, és nem jártunk úgy mint a kurdok, 15 millióan négy különböző ország területén elnyomásban eltölteni a következő legalább száz évet. |
Előzmény: pert2 (7781)
|
|