Évek óta nem néztem be az Index fórumára. A legaktívabb akkor voltam, amikor arról vitáztunk 2009-ben, hogy oltassunk-e disznónátha ellen, vagy sem. Én az oltásellenes oldalt képviseltem, és alternatívákat ajánlottam arra az esetre, ha valaki esetleg elkapja azt a "rettegett kórt", ami ellen mindenkit be akartak oltani akkoriban. Nos, akinek még ép a memóriája, és visszanéz pár évet, tudhatja, hogy a nagy járvány érdeklődés hiányában elmaradt. Egy rakás kormány bevásárolt súlyos pénzekért a jó pénzért kapható vakcinákból, amik nagyrésze a nyakukon maradt, de arról nem hallottam, hogy utólag valami nagy felelősségre vonás lett volna azoknál, akik elkövették ezt a világméretű szemfényvesztést pusztán anyagi érdekből.
Van viszont egy ismerősöm, aki akkoriban 20 éves volt, naponta lefutott 5 km-t, mert amolyan fittnesspipi volt... egészségügyben édesanyja rábeszélésére beoltatta magát azzal a jó-hazai vakcinával, amit erősen propagáltak minden médián keresztül. Eredmény: a lány lerokkant. Egy hét múlva már alig állt a lábán, nemhogy kilométereket szaladjon vidáman. Tünetei ugyanazok voltak, mint amit a dán TV által leadott HPV-gardasil károsodott lányokról szóló filmjében bemutattak (talán van aki látta azt a filmet: http://m.mindenegybenblog.hu/fiuk-lanyok-velemeny/betegen-es-becsapva-lanyok-hpv-oltas )
...nos ezt a lányt elhozta hozzám az apja, aki ismert, mert egy ideig dolgoztunk együtt, hogy próbáljuk meg rendbetenni. Fél év homeopátiás kezeléssel elértük az oltás előtti állapotot. Aki megnézi a hasonló tünetekkel bajlódó dán lányokról szóló filmet, láthatja, hogy ott szó sincs rendbehozott esetekről.
Lehet vitatkozni arról, hogy hatásos-e a homeopátia, vagy sem, de a legfontosabb kérdés, hogy mit tudhatunk biztosan azon kívül, amit magunk megtapasztalunk. Egy kis gondolkodásra szeretném invitálni az itt szereplőket! Van egy hangoskönyv sorozat a youtubeon, megéri rászánni az időt, mert lényeges dolgokra világít rá többek közt tudásunkkal kapcsolatban is. Kedvcsinálónak egy lényeges részlet: