"Az ügyészség szerint a házkutatások során lefoglalt eszközök alkalmasak voltak arra, hogy román állampolgárokat és javaikat veszélyeztessék. Az ügyészek petárdákat találtak a férfi lakásán."
Ez tényleg "komoly" indok, egyszerűen nem jutok szóhoz etől a nagy "bravúrtól" amit a román titikszolgák végrehajtottak. Ilsen alapon azért eléggé szélesskálájú azon eszközök száma, amelyek veszélyezthetik polgártársaink javait, sőt, az életüket is. Ilyenek pl: balta, kések, fűrész, csavarhúzó, fúrógép, benzin, olaj, autó, stb.
"Az indoklás szerint "a polgárok békés mindennapjait és biztonságát veszélyeztették volna" azok a bűncselekmények, amelyekkel Beke Istvánt gyanúsítják, és amelyekre "léteznek bizonyítékok".
Hát igen, csak még senki sem látta ezeket a "létező" bizonyítékokat! Persze ez nem gond ebben a terror államban, mert majd ők csinálnak!
"A szándék az állam hatalomgyakorlásának korlátozása volt Románia egy bizonyos régiójában" – olvasható az indoklásában, amely szerint súlyosbító körülmény az is, hogy Beke István "komplex tervet dolgozott ki további személyek bevonásával" a feltételezett bűncselekmény végrehajtására."
Aha, értem. Egyelőre csak "feltételeznek" a bírák, amihez azonban már megvolt a "komplex terv". Júj, ez már fáj! Persze ez sem gond egy ilyen aljadék államban, mert majd minden meglesz egy kocepciós vádhoz, csak idő kérdése... :(
Egyszerűen röhej és felháborító ez az "indoklás", amit Románia bemutat! Ez nem más, mint a demokratikus joggyakorlás megcsúfolása ebben a demokratikus álca mögé bújt, nyomorult, soviniszta terrorállamban!
Az az igazság, hogy egy valódi demokráciában ilyen "indokok" alapján nem tartóztathatnak le senkit, csak egy olyan diktatórikus terror államban, mint Románia! Remélem, hogy egyszer nagyon megszívják ezeket az aljasságaikat!...