Örülök, hogy máris van reakció és ráadásul Ali-bá-tól.
Az átolvasott anyagok alapján közvetlenül a nedvkeringés megindulása előtt kellene, ha tudnám, hogy az pontosan mikor van, bár tudom ez időjárásfüggő. Számítok a tőlem tapsztaltabbak segítségére, mivel ilyet még nem csináltam. Tulajdonképpen épp az észrevételek reményében írtam a terveimről az előzőekben.
Az első sikeres, majd a későbbi sikertelen zöldbe-fás kisérleteimről már írtam korábban is, most csak röviden:
Annak az oka, hogy az első miért sikerült éppúgy rejtély előttem mint a későbbi sikerteleneké. Az oltóvesszőkkel biztos nem volt gond, mert az "egérfüles" állapotig mindig eljutottak, de a kalluszosodás valami miatt nem történt meg.
Tudom, hogy az előző hsz.-ben általam leírt "oltási sorrend" meglehetősen teoretikus, mert nem választható el egymástól élesen és gátolhatják is egymást, de a harmadik évben szeretnék már túllépni legalább az 1-es ponton.