:-)))

 

 

 

A BÉKAPÁSZTOR

 

Mikor én kisgyerek voltam, többféle mesterséget tudtam, mint most. Az édesapámnak én voltam az újsághordója, az édesanyámnak én voltam a vízhordója. A húgom engem szalasztott medvecukorért; a nagyanyó tyúkja, ha elveszett, nekem kellett megkeresni. Én jártam őrletni a malomba, én talicskáztam haza a szőlőbül a cseresznyét, s mikor a forgószél elkapta a nagyapám kalapját, nekem kellett utánabujdokolnom a hetedik utcába.

No, az igaz, hogy nem esett hiába a lótás-futás. Édesapám mindig megdicsért érte, ha jókedvében volt.

- Derék gyerek vagy, sokra viheted még - szokta mondogatni. - Ha jól igyekszel, még kengyelfutó is lehet belőled.

Egyszer azt találtam mondani erre a biztatásra, hogy nem kengyelfutó leszek biz én, hanem hídpénzszedő.

- Hát ugyan mért szeretnél hídpénzszedő lenni? - nézett rám csudálkozva édesapám.

- Azért, mert annak nem kell szaladozni. Egy helyben ül reggeltől estig, helyébe viszik még az ennivalót is.

Nem szólt erre semmit az édesapám, hanem ebéd után megfogta a kezem, és kivezetett a kertbe.

- Gyere, mutatok valami szépet!

Biz az pedig nem valami szép volt, amit mutatott. A ribizkebokor tövében egy békácska kukucskált ki a moha közül. Éppen csak a barnás fejecskéje látszott meg az egyik lába.

- Vigyázz, el ne ugrasd! - rántott vissza édesapám, ahogy közelebb hajoltam volna hozzá.

"Ugyan mi nevezetes van ezen az istenadta békán, hogy ilyen féltős?" - tűnődtem magamban. Megtudtam mindjárt. Édesapám letessékelt az öreg bodzafánk alá, szemben a békácskával, és kiadta a parancsot:

- Úgy ülj ezen a helyen, mint a hídpénzszedő a bódéjában. Meg se moccanj addig, míg a békácska el nem ugrik a helyéről. Ne félj, helyedbe hozzák az ozsonnát.

Ezzel édesapám otthagyott, én meg elnevettem magamat. Hiszen mire ő beér, akkorra a békácska a szomszédék kertjében számolgatja a legyeket.

No, ez valami hídpénzszedő béka lehetett, mert meg sem moccant. Káprázott bele a szemem, annyi ideig rajta tartottam, de a békula még csak nem is pislantott.

"Hm, ez az ostoba állat bizonyosan alszik" - gondoltam magamban. S addig lestem az ébredését, míg magam is el nem aludtam. Álmomban hídpénzszedő voltam, s olyan sokszor kinyújtottam a karomat, hogy utoljára már elhalt bele.

Az ám, mert a legyeket kergettem el vele magamról. Arra ébredtem föl, hogy az egyik nagyot csípett rajtam, s azt zümmögte a fülembe:

- Vigyázz, hé, mert a békád vám nélkül mén át a Tiszán!

Ijedten ugrottam föl, de bizony a békácska még mindig állta az egy helyet. Hanem az ozsonnám már ott volt mellettem a füvön. Akkora mézes kenyér, hogy ha a lábamra ejtem, eltöri. Pedig a hídpénzszedőnek is szüksége van ám a lábára.

No, nem is ejtettem le a mézes kenyeret, hanem leküldtem még a mézetlenjét is. Lassan morzsoltam, hogy tovább tartson, mert untam már magamat nagyon. Elzsibbadt minden porcikám, s nem adtam volna egy körtemuzsikáért, ha beszaladhatok édesanyámhoz.

Az ám, de a békámnak nem volt szaladhatnékja. Nem annak még csak ozsonnázhatnékja se. Bizonyosan nagyon beebédelhetett délben.

Az utcánkban pedig nagy riadalom támadt. Dob pergett, duda nyekergett; bizonyosan medvetáncoltató járt arra. Elfutott a méreg, mikor eszembe jutott, hogy minden pajtásom ott ugrándozik most.

Mérgemben elkaptam egy legyet, s odahajítottam a békának. Ennek már csak utánakap a lustája! Rá se nézett biz az. De még azt is eltűrte, hogy a legyet a feje tetejére ültessem tornászni.

De ez már csakugyan kihozott a sodromból. "Megállj, hékás, majd megugratlak én!" - gondoltam magamban, s egy bodzafaággal megsuhintottam a békácskát.

- Indulj, békula!

Nem indult az most se, csak a feje tört le. Az ám, mert töltött csokoládé volt az egész békácska! Azért nem volt szabad közel mennem hozzá, hogy rá ne ismerjek.

Úgy álltam rajta bosszút, hogy megettem még a körme hegyét is. Aztán beoldalogtam az udvarba, de már a szobába szégyellettem bemenni.

Én nem mentem be, de édesapám kijött, s csudálkozva kérdezett:

- Nini, vége a békapásztorságnak?

- Vége - hajtottam le a fejemet.

- Megunta a béka az egy helyet?

- Én untam meg, édesapám.

- Hej, fiam, hát még ha hídpénzszedő lesz belőled! - veregette meg édesapám a vállamat.

Többet aztán sose panaszkodtam, hogy sok a szaladoznivalóm!

 

:-)))