Az emberiség annyi mindennel tartozik a néhai George Orwellnek, hogy szüntelenül virágot kellene hordanunk a sírjára. Amíg például nem adtunk nevet az intézményesített hazugságkommunikációnak, egyszerűen taplóságnak neveztük, ha a mindenkori birodalom szómágiával sújtotta a kicsiket. Szerencsére Orwell óta itt van nekünk a hajszálpontos terminológia, a newspeak (magyarítva: újbeszél), ezzel végre nevet adtunk a gyereknek. A teljes baloldali megszólalási technikát, a liberális demokrácia valamennyi fajankójának embrionális gondolatfoszlányát tökéletesen jellemezhetjük a duplagondollal, a gondolatbűnnel, az ógondollal, a prolitáppal és a többivel.

Magam is szégyellem, de mindez Colleen Bradley Bell minapi beszédéről jutott eszembe.

Amikor például az amerikai nagykövet asszony arra gondol, hogy a magyar kormány túlságosan önálló, nem szolgál olyan lelkesen, mint az elődje, és nem fogad el külföldi utasításokat, így fogalmaz (egészen pontosan felolvassa az előtte heverő papírról, amit különféle munkabizottságok állítottak össze Washingtonban és Budapesten): „A növekvő hatalomcentralizáció olyan feltételeket teremt, ami azt jelenti, hogy a Magyarország sorsát nemzedékeken keresztül meghatározó döntések nagy része homályban marad, ez pedig azt jelenti, hogy a döntéseket anélkül hozzák meg, hogy azoknak, akiket majd érint – az érdekeltek számára – nincs lehetőség nézeteik, aggályaik, fenntartásaik vagy akár támogatásuk kifejtésére.” Aztán ahelyett, hogy szépen, egyenesen megmondanák, hogy nézetük szerint Magyarország azért van, hogy az Egyesült Államokat szolgálja, mindössze erre futja: „Magyarország és az Egyesült Államok osztozik a reményben. Nem süllyedtünk apátiába, nem vonultunk önkéntes száműzetésbe, nem engedtük át a beszédet a fülsértő hangoknak, és szembeszállunk a protekcionista érdekekkel. Együtt képesek vagyunk mindezt megtenni.”

http://www.demokrata.hu/velemeny/ujbeszel