4perC
2015.11.06
|
|
0 0
659
|
Majd most mindjárt az jön, hogy az őszödi beszédből olyan szövegkörnyezetből kiemelt részletekkel dolgozott a fidesz, ami által teljesen kiforgatták a szöveg eredeti értelmét.
„Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél–két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. (…) Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mint hogyha kormányoztunk volna. Ehelyett hazudtunk reggel, éjjel meg este.”
Ha pl ezt nem kiemelve szemléli az ember, teljesen egyértelmű, hogy Napiferi a teljes politikai elitre gondolt, amely a rendszerváltás óta folyamatosan hazudozott.
Bizony |
Előzmény: Ugrik.Borbála (657)
|
|