Szervusztok, üdv a topicnak!
Egy másik topicban előkerült szálat szeretnék itt folytatni az átmeneti csöndet kihasználva. Ezúttal nem a vicinálisok jelenét és jövőjét, hanem egy adott időszakbeli múltját tárgyalgatva. Ez az időszak pedig a dízelesítés, ill. a gőzőskorszak hazai alkonya lenne.
Madrone fórumtárs kérdezte a következőket:
"...Írtad a témával kapcsolatban, hogy 82 nyarán még elutaztál Vámosgyörkre, hogy az újszászi vonalon 375-össel utazhass, de sajnos nem sikerült, mert akkor éppen Gokart volt.
Nem lehetett volna akkoriban még esetleg a Vác-Balassagyarmat vonalon ezzel a gőzös típussal utazni?
(Ez ráadásul még közelebb is lett volna.)
Vagy ott akkor már csak dízel volt?..."
Én azt hiszem, hogy '82-ben már nem járt 375-ös a "gyarmati oldalban", főleg nem személyvonattal. Ez persze csak sejtés, így illő megindokolnom, hogy mire alapozom:
1.-Brutzerék fényképein látszik, hogy a nógrádi vonalcsoporton 1980-ban zajlott éppen az átmeneti időszak, amikor még gőzösök és dízelek vegyesen közlekedtek az adott vonalon, konkrétan a Vác - Balassagyarmat, ill. Vác - Romhány szakaszokra gondolok. A dízelek Dácsiák voltak a személyvonatok élén is. Azt is tudjuk, hogy a nógrádi vonalcsoporton a Dácsiás személyvonatok csak egy rövid, átmeneti időszakot jellemeztek, hiszen később a Bz vált egyeduralkodóvá, már a '80-as években.
2.-Talán első személyes emlékem az adott vasútvonalról 1983 májusából való, amikor is osztálykirándulás alkalmával hazafelé Diósjenőtől Vácig utaztunk a vonalon. A személyvonat már Bz szerelvény volt, és nem is emlékszem, hogy akár csak láttam is volna dácsiás személyvonatot akkor és ott.
Ugyanakkor, miközben Diósjenőn a vonatra vártunk, két tehervonat is tolatást végzett az állomáson, mindkettőnek Dácsia volt a gépe. (Arra már nem emlékszem, hogy 43-as, vagy 47-es?)
Az előző két pontból számomra az a következtetés adódik, hogy ha '83 tavaszára már a "bézésítés" is lezajlott arrafelé, akkor csekély valószínűségét látom, hogy félévvel korábban még gőzmozdony vontatta személyvonattal találkozhattam volna ott.
Az aszódi vonal már kissé cizelláltabb kérdés lehet, arról még ennyi személyes emlékem sincs abból az időszakból. Viszont azt tudjuk, hogy arra nagyobb befogadóképességű szerelvények is jártak a gőzőskorszakban, ezeket 424-es (is) vitte. Hogy ezeket melyik évben és mivel váltották le, azt még ennyire sem tudom pontosan (bár a nógrádi topicban mintha értekeztünk volna korábban már erről, csak most nem kerestem vissza), de a kérdésed nem is erre a vonalra vonatkozott.
Egy olyan saját emlékem van csak az Aszód - Balassagyarmat vonal szerelvényeiről a '80-as évekből, hogy egyszer egy áthaladó gyorsvonatból láttam Aszódon egy Bz szerelvényt és egy dácsiás személyvonatot is, utóbbiba egy 2tengelyes fedett teherkocsi is be volt sorozva, vélhetően poggyászkocsi gyanánt. De, hogy ez konkrétan melyik évben volt, arra bizony már nem emlékszem...
Előzmény: Madrone, 71-es vonal topic (3576)