Ma délután leszállították az új kombi hűtőnket.
Ez most itt nem a reklám helye, de úgy gondolom, muszáj megosztani a tapasztalataim egy pár üzletről:
Sajnos nálunk itt a városban nincsen egyetlen komolyabb elektronikai szakáruház sem, csak a Hülyeazé'nemvagyok, meg a Juronics.
Ennek okán pár hete bementem az Euronicsba, és kinéztem magamnak egy hűtőt, amit aztán augusztus 17-én a weboldalukon keresztül megrendeltem. Készleten ugyan nem volt, de azt írták, hogy várhatóan 7-10 napon belül kapnak majd. Figyelgettem a weboldalukat, hogy hogy áll épp az aktuális készlet, és hogyan változik a beérkezés várható ideje az adott üzletben. Először augusztus 26-át írtak, aztán aug 28-29, később szeptember 2-át. Gondoltam, ez nem rám vonatkozik, hanem azokra, akik épp aznap rendelik meg a hűtőt. 10 nap elteltével viszont már picit türelmetlenné váltam, és felhívtam az ügyfélszolgálatukat, hátha tudnak valamit a szállítás pontos idejéről. A hölgy azonban sajnos nem túl biztató hírekkel szolgált, ugyanis semmi konkrétumot nem tudott mondani, csak még egy kis türelemre biztatott. Kérdeztem, hogy náluk - üzletláncról lévén szó - nincs-e boltközi árumozgás, ugyanis egy rakás másik áruházukban van készleten ebből a hűtőből. Valami furcsa magyarázattal szolgált, de a lényeg, hogy nem. Én meg úgy voltam vele, hogy akkor hagyjuk a fenébe az egészet, töröltettem a rendelést. Aztán aznap jött is egy email tőlük, hogy sajnálattal értesültek az elállásomról, de azért remélik, hogy a jövőben még a segítségemre lehetnek stb-stb. Mindezt - ahogy korábban is - név nélkül, szimplán Euronics Ügyfélszolgálat aláírással. A jelenlegi állás szerint amúgy szeptember 4-én érkezik hozzájuk a hűtő, ha épp megjön. Ha nem, akkor majd pár nappal később, vagy megint később... Hát, azt hiszem, a Juronicstól az életbe többet semmit! Egyébként az ottani, és az MM eladóira is jellemző, hogy fél méterrel a föld felett járnak.
Lényeg a lényeg: csütörtökön felhívtam telefonon a pesti márkaboltot (AEG-Electrolux-Zanussi), hogy van-e náluk az adott hűtőből, és hogy milyen határidővel szállítanák le hozzám (180 kilométerre). Volt náluk, és mondták, hogy szombaton tudnák hozni. Gyorsan megrendeltem a webshopban, és rá 2-3 percre már telefonáltak is, hogy leegyeztessük a szállítást. Ma 13 órakor hívott a sofőr, hogy kb. 1 óra múlva hozza a hűtőt. Úgy is volt, gond nélkül leszállította, kicsomagoltam, átnéztem, minden OK. A szállító elment; a hűtőt szépen beállítottam a helyére, beszinteztem, leszedtem a rögzítő ragasztásokat, kitakarítottam, aztán csörög a telefon. A márkaüzletből hívtak, hogy odaért-e a szállító, sérülésmentes volt-e a géppel, megkaptam-e a számlát, a garijegyet stb. Tök váratlanul ért, és meg is lepődtem a híváson. Tudom, hogy ez amúgy nem nagy dolog, de tényleg jól esett, hogy utánaérdeklődtek, minden rendben van-e. Főleg a Juronics hozzáállása után, akik arra nem veszik a fáradtságot, hogy egy emailt küldjenek a szállítás csúszásáról. A két áruház közti különbség kiszolgálásban ég és föld...