krizsi_l Creative Commons License 2015.08.28 0 0 8424

XI Index-Audioland topik találkozó

 

ismét várunk minden Audioland lakót,

 

a rendszeresen,  rendszertelenül írókat, a csak olvasókat, és családtagjaikat egyaránt

 

 A helyszín a szokásos: Lengyel – Annafürdő erdei iskola.

 

Időpontja 2015 szeptember 25-26-27 hosszú hétvége.

 

Péntek késő délutáni bevonulással, vasárnap kora délutáni helyszín elhagyással.

 

Természetesen az eddigieknek megfelelően lehetőség van nem az elejétől a végéig részt venni a programon. Hagyományosan a szombati nap a magasabb létszámú, sokan csak erre a napra jönnek.

A találkozó idejére az étel és alkoholmentes italt igény szerint költségtérítéses alapon biztosított. Tudatmódosító és hangzás javító szerekről való gondoskodás a tisztelt társaság feladata. Amit hoztok, isztok J.

Hangzó anyagokról és az ezek megszólaltatásához szükséges technikáról közösen kell gondoskodnunk.

 

Kérem, hogy részvételi szándékotokat e-mailben jelezzétek, a szállás és a kaja igény, valamint a hozott technikai eszközök megjelölésével.

 

Étlap szokás szerint pár nappal a tali előtt.

 

Részvételi költségek változatlanok:

            részvételi díj:                                         500 Ft

péntek vacsora, szombat reggeli:       1 100 Ft

szombat napközben (tízórai, ebéd):   1000 Ft

szombat vacsi 18h (vagy később J)  1000 Ft

vasárnap reggel, ebéd                           800 Ft

szállás:                                                2 700 Ft/fő/éj

ágynemű mosatás:                                 700 Ft/fő

 

A helyszínről némi infó a Gyulaj Zrt honlapjáról:

http://www.gyulajzrt.hu/erdei_iskola

http://www.gyulajzrt.hu/erdei_iskola_0

http://erdeiiskola.gyulajzrt.hu/erdei-iskola

 

T-Mobile térerő és wl internet elérés van.

Akinek bármilyen kérdése van a találkozóval kapcsolatban akár mobilon 30/9579442, akár emailben krizsi_l kukac freemail pont hu , akár a  topikon felteheti.

 

Várom jelentkezéseiteket: Krizsi