Különben egyébként is kíváncsi lennék a véleményetekre ezzel az egész menekült-kérdéssel kapcsolatban.
Ugyanis azt gondolom, hogy az orbáni álláspont tökéletesen embertelen, mégis, szokás szerint nyomokban tartalmaz némi igazságot.
Mert valóban, ha kvótákat állapítunk meg, akkor az azt jelenti, hogy lehet jönni Európába, aztán előbb-utóbb majd valahogy bejutunk.
Ugyanakkor két másik dolgot is gondolok:
1. Az, aki konkrétan mindenét, de az utolsó biciklijét is pénzzé teszi, hogy aztán felrakják egy hajóra, amiből jó sansszal a tengerben végzi, annak igenis oka van eljönni onnan, ahol van.
AZ ISIS komplett falukat irt ki, azt akarjuk, hogy hozzánk hasonló, csak pechjükre máshol született emberek a halálukat várják, mert nekünk nem kellenek?
Vagy csak az éhhalált akarjuk, hogy megvárják?
2. Nem megy el soha mindenki egy adott területről.
Vannak, akik maradnak, mert nem érzik magukat akkora veszélyben, vagy helyi viszonyok szerint nem élnek lehetetlen helyzetben.
Azok jönnek el, akik innovatívak, okosabbak, rátermettebbek.
Amerikát éppen ez tette naggyá.
Biztos, hogy nekünk ez nem kell?
Én sem tudom a választ, csak sejtem, de az én sejtéseimet a magyar néplélek cseppet sem igazolja vissza, hiába István intelmei Imre herceghez, vagy a pápa, Ugocsa non coronat.