Próbáltam rövidíteni, de csak mérsékelten sikerült.

Részt vettem a Múzeumok Éjszakáján, elmentem, hogy nézegessek egy kicsit. Ezúttal arra gondoltam, hogy olyan helyet, illetve helyeket keresek, ahol nincsenek annyira sokan, mert nem túl nagy kedvem volt tolongani. Majd kiderül, mennyire sikerült. Kezdtem a Tanulmánytárral, ahol már jártam néhányszor, és van pár kedvencem. Ezek egyike az az óra, ami 47 (vagy ehhez hasonló számú) város idejét mutatja, 24 órás számlapon, takarosan ABC sorrendben véve a városokat. A hátlapja üveg, és látni lehet az óra szerkezetét. Mutatja tovább a hőmérsékletet és a páratartalmat is, de ez csak hab a tortán.
A másik, amiket mindig szívesen nézek, azok a távcsövek, ezek persze nem profiké, hanem lelkes amatőröké voltak, az amatőr szót a legjobb értelemben véve. Akárhogy is nézem, nagyon szépek. A harmadik kedvencem egy kisméretű modelltűzhely, azt mindig megcsodálom. A mellette lévő tárlóban a mártogatós tollak szerepeltek, rengeteg, különféle tollheggyel.. Ki lehetett próbálni, milyen az, madártollal, illetve töltőtollal írni, ez előbbit megpróbáltam, elég körülményes. Minden tiszteletem a krónikaíróké! Az egyik helyen pedig egy tévékamera is látható, rögtön hallani véltem az egykori tévéhiradó szignálját.
Némi kalandos világjárás után jutottam le a MaNDA-ba, (Magyar Nemzeti Digitális Archívum) nem volt könnyű odatalálni. Egy beszélgetésnek a végére értem oda, a Moszkva tér című film volt a kiindulási alap. Sok érdekes dolgot hallottam, és a háttérben levetítették néhány régi, ún, kultfilm plakátját. Bevallom, ezekből csak egyet-kettőt láttam, azt is a tévében. Kárpótlásul körülnéztem, egy csomó érdekes szerkezetet láttam, a kedvencem a diavetítő őse, a laterna magica volt, ez még petróleumlámpával működött. Aztán felfedeztem egy csöpp szobát, ott Macskássy Gyula egyik reklámfilmjét mutatták, a Darmol nevű hashajtót ismertették benne, a közismert mondattal: Míg ön alszik, a Darmol dolgozik!
Egyébként jókat beszélgettem, és jól is éreztem magam.
Elkezdődött egy filmvetítés, de nem vártam meg, indultam vissza Pestre. Arra gondoltam, hogy egy kisebb múzeumot választok, hátha ott nem lesznek tl sokan. A Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai múzeumra gondoltam. Ahogy kiszálltam a földalattiból, menten gyanús lett, hogy hányan ácsorognak a kapu előtt, de azért befurakodtam. A múzeum kertjében is sokan voltak, de az épületbe való bejutáshoz olyan hosszú sor állt, hogy ezt inkább nem vártam meg, maradtam kint. Ez is érdekes volt, éppen egy indiai, nőkből álló tánccsoport lépett fel, megcsodáltam szép, színes ruhájukat és a kecses mozgásukat. Rajtam kívül még jó néhány embernek tetszett, mert nagyon megtapsolták.
Zárótételnek az Iparművészeti Múzeumot választottam, szerencsém volt, nem voltak túl sokan. Bevallom, ezúttal inkább a földszinten lévő iparművészeket nézegettem, Egy fiatal nő ruhákat és táskákat árult, legjobban a ruhái tetszettek, olyasféle elegáns stílus, amit bárhova fel lehet venni, már úgy értem, valami ünnepibb eseményre. A táskái főleg farmeranyagból készültek, véletlenül sem volt köztük két egyforma, ügyesek és tetszetősek. Sajnos, nem az én stílusom. Ugyanezt elmondhatom az ettől nem mesze látható, csinos kis kalapokról. A harmincas évek filmjeiben lehetett látni ezeket a tenyérnyi, fátyollal díszített kalapkákat. Az eladónő (illetve ő is készítette), azt mondta, hogy eddig minden nő azt állította magáról, hogy nincs jó kalaparca, de amikor felpróbálta valamelyiküket, megnézte magát a tükörben és felsikkantott, hogy milyen jól áll! Ráadásul megtudtam, hogyan is rögzítik ezeket a kis csodákat: hát kalapgumival., ügyesen eldugva a frizura alá.
Azon gondolkodom, hogy jövőre talán Szentendrére megyek, ott minden utcában két múzeum is van, lehet válogatni.