Szerintem ennyi hozzáadott szerves anyag kevés. Én ennyire agyagos föld esetén minimum annyit adnák hozzá, mint amennyi a földmennyiség fele. Talán érdemes ezt (klikk a linkre) elolvasnod. Ha nincsen fűzfatörzs por se komposzt, akkor megteszi az erdőből hozott, fák alól lombseprővel kikapart "komposzt" is, ha az sincs, akkor mindenféle szerves anyag, amit az ember össze tud szedni. Ez persze friss telepítéskor érvényes, amikor ennek még van ideje elbomlani. A kérdés viszont az volt, hogy nálad mitévők legyünk. Én az alábbiakat tenném. Ha már virágzik is, és annyi virága van mint a képen látható, akkor (fajtától függően persze) kb. min. három éves. A gyökérzete is terjedelmesebb lehet.
Az átültetést javasolnám a következőképpen. Elég egy 25-30cm mély (a minik gyökérzete a talaj felső részében terjed), de min. 1m átmérőjű gödör. Ez az átmérő nagyon minimális, jobb egy 1,5m. (csak láttam, hogy a környék már be van ültetve) Töltsd fel olyan keverékkel, ahol a szervesanyag tartalom min. 50%. Vigyázat! Ha sok levelet, füvet és egyéb még le nem bomlott matériát raksz bele, akkor az még messze van attól, hogy a növény fel tudja venni, legfeljebb a kémhatást javítod csak vele a semleges irányába. Legjobb lenne érett komposzt vagy erdőből hozott, fák alól lombseprővel kikapart "komposzt".
Ez előtt vágd vissza a lombját minimum harmadára, metszél le róla minden virágot, elég ha 1 max. két új hajtás marad. Ásd ki a kivit úgy, hogy minél nagyobb földlabda maradjon meg a gyökerekkel együtt. Sajnos mivel oldalra mennek sekélyen a gyökerei ez valószínűleg nagy lehet - inkább kétemberes munka. Én még ilyet mininél nem próbáltam, málnánál annál többször, ott viszont nem olyan nagy a gyökérzet. A szélén erős vízsugárral mosd ki 5cm körül a földet ha lehet, így kisebb súlyt mozgatsz és gyorsabban juthat az új földhöz a növény. Rakd bele az előbb részletezett gödörbe + alapos belocsolás.
Ilyen hőségben persze a dolog életveszélyes hacsak nincs árnyékban. Érdemes kivárni egy min. másfél hetes erősen esős, hűvösebb időszakot. És még akkor is el fogja játszani a nagyhalált egy két napig.
Ezt még olvasd hozzá.
Aztán tudósíts mi újság - már ha vállalkozol a dologra.