Igazatok van, persze, pontos diagnózist csak személyes viszgálat után lehet felállítani :-) Eddigi tapasztalataim szerint ugyanakkor kevés és pontatlan információból is mindig kellően hasznos eligazítást tudtatok adni, hogy merre lépjek (vagy ne lépjek) tovább. Nehezíti a dolgomat, hogy nem értek a kocsikhoz, és az a szerelő, akihez viszem, ebben a speciális ügyben egy haverjához viszi tovább, aki bontós is, és aki a márkával kifejezetten foglalkozik. Tehát az információim közvetettek.
A folytószelep házat cserélték egy bontottra, és ezzel az lett a problem, hogy nincs szívató, reggel alig forog a motor. Nem tudok ennél pontosabbat, hogy az a bontós tag, aki foglalkozik ezzel a márkával, rendelkezik a hangolásához szükséges célműszerrel. A szívató miatt vissza vittem, újra hangolták, ekkor a szívató továbbra sincs, viszont előjött a sárga lámpa (ami 4 hibát is jelez, de nem mondták meg pontosan, mit) és a gyorsulási probléma. Ezért most megint vissza viszem, azzal az ígérettel, hogy a folytószelep házat kicseréli gariban, de azt mondta a szaki, hogy az EGr szelepet is ki kell, mert az "megbolondítja" az egész rendszert, ezért a sok hibaüzenet.
Ezt nem tudom, mennyire hihető.
Bocs, de ennél pontosabban nem tudom leírni, de mielőtt újabb költségbe verem magam, érdekelne, hogy elvileg lehetséges-e, amit mondtak nekem szelep ügyben?