Szombaton viszont egy színházi előadáson voltam. A címe: Emlékszel az... emberre? A műfaját nem tudom meghatározni, a cselekményét pedig nem tudom ismertetni. Valami a többszemélyes monodráma (holott ez önellentmondás) a pantomim, és  a mozgásszínház között. Még azt sem tudom eldönteni, tetszett-e vagy sem. Sokszor párhuzamot találtam az Ember tragédiájával, a szereplők mintha Ádám, Éva és Lucifer utánérzései lennének. Azért írtam a többszemélyes monodrámát, mert a szereplők jó darabig nem egymással beszéltek, hanem a közönségnek. Mind a tizenegy főnek. Elvileg egy, a világpusztulást túlélt emberpár története lenne, de inkább egy szerelem, illetve együttélés története. Ami tetszett, hogy a nehezen ábrázolható kedvesség, gyöngédség ábrázolása hiteles, holott  ez ritkán sikerül. 

Kezdem belátni, hogy ez az ismertetés sem túl érthető, de most sem bántam, hogy megnéztem. Újdonság volt, és az, hogy még most is foglalkoztat, és sokat gondolok rá, arra vall, hogy nem is lehetett olyan rossz. Egy biztos: nem volt jellegtelen.