speaker Creative Commons License 1998.09.12 0 0 24
Kedves Skorpió!

Én meg úgy képzelem a te-fajta gyűlölködőket, hogy
1. -Fiatalok (30 évig)
-Zsíros hajuk van, állandóan orrukat szívják,
-Megtanultak pötyögni a kibordon, és ettől számítógépes zseninek hiszik magukat
-Itt töltik minden idejülket a neten, mert azt hiszik innen megismerik a világ folyását
-szexuálisan zaklatottak és aberráltak, ezért irigyek és folyton attól reszketnek kimaradnak valamiből
-egyébként "temetnék a munkát…", ami általában sikerül is nekik és ez jellemzi legjobban erkölcsi tudatukat, illetve annak hiányát.
2. -Középkorúak -(60 év alatt)
-Sok mindent láttak, sok mindent átéltek és mindig a rossz oldalra álltak, most azután ehhez körömszakadtáig ragaszkodnak, gyűlölnek mindent, ami tévedéseikkel ellentétes, és ami eddigi elveik feladásáram, vagy korábbi tetteik felülviszgálatára inspirálná őket,
-emiatt görcsös, tudat alatti félelmeik vannak. (Nem merném lelki-ismeret furdalásnak nevezni, mert tagadják, hogy lelkük lenne.)
-Családjuk csupa zűr, gyerekikkel nem értik meg magukat, barátaik nem voltak és nem is lesznek,
-ide menekülnek állandóan a netre, mert azt hiszik így még élnek.
Pedig már nem.