Gybral_Tar
2015.04.17
|
|
0 0
292
|
„A Bizottság szolgálatai 2014. május 5. és 9. között ellenőrző látogatást végeztek a programmal kapcsolatban. Az ellenőrzés során a Bizottság szolgálatai arra utaló bizonyítékokat találtak, hogy a program irányítási és kontrollrendszerének működésében súlyos hiányosság tapasztalható." Így kezdődik az az európai bizottsági határozat, amely a gazdaságfejlesztési operatív program (GOP) támogatásainak felfüggesztését indokolja. Az idézett sorok is igazolják, hogy az Európai Bizottságnak nem a Gyurcsány–Bajnai-időszak pénzelosztási gyakorlata ellen van kifogása: bár a szóban forgó vizsgálat formailag a 2007–2013-as uniós költségvetési időszak támogatásaira vonatkozik, az ellenőrök a jelenlegi irányítási és kontrollrendszert vizsgálták, amelyet az Orbán-kormány alakított ki, amikor a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget megszüntette, és a pénzosztást az egyes szaktárcákhoz, a koordinációt pedig a Miniszterelnökséghez telepítette.
A határozatból kiderül, hogy a bizottság már tavaly októberben jelezte, hogy komoly a veszélye annak, hogy a kifizetéseket részben vagy teljes egészében fel kell függesztenie, egyúttal pedig arra kérte a kormányt, hogy tegye meg a szükséges lépéseket. Ezek azonban elmaradtak.
Az uniós hatóságok értékelése szerint a legnagyobb probléma a „műveletek kiválasztására alkalmazott eljárásokkal" van. A minisztériumok úgy írják ki a közbeszerzéseket, hogy azokon nyilvánvalóan csak egy előre kiválasztott cég felelhessen meg a kritériumoknak. |
|