Köszönöm, hogy elolvastad és megtiszteltél a válasszal, de nem tudom, mire gondolsz! Isten Jákóbnak is megerősítette azt az ígéretét, amit Ábrahámnak és Izsáknak adott (I. Mózes 28,11-15). Isten állta a szavát, erről írtam. Tehát nem Jákób faragott vesszőkkel való mesterkedése miatt szaporodott a nyáj, hanem mert Isten Jákóbbal volt.

Pedig Jákób nem is igazán hitt Istennek: Ha velem lesz Isten, ha megőriz engem, ha ad nekem ételül kenyeret és öltözetül ruhát (ó, milyen kevésre tartotta Istent, legalább a napi betevőm legyen meg, és a seggem ne lógjon ki a gatyából - ez nem szerénység, nem a mindent Isten kezébe helyező teljes és feltétlen bizalom szava, ami a mindennapi kenyeret is Istentől várja és Istennek köszöni meg, hanem ez kishitűség), ha épségben visszatérek apám házába, na, majd akkor az Úr lesz az én Istenem (I. Mózes 28,20-21).

Aztán valahogy elfelejtődött ez a fogadkozás, volt Jákóbnak elképzelése, tudta, mit akar, és végre is hajtotta! De milyen jó, hogy végül mégis ráébredt, Isten vele volt, vigyázott rá! Milyen áldott felismerés is ez, mikor mi magunk csodálkozunk erre a saját kerülőútjaink, bukásaink, vagy éppen sikereink után!