Maaria Creative Commons License 2015.04.15 0 0 201

A ferences szerzetestől a (123)-ban idézett gondolatmenetben vannak további kérdések is, amelyeken szerintem érdemes elgondolkodni. 

 

"Amit a nyugati világ harsányan a maga vívmányának hangoztat, azt az IÁ harsányan irtandónak kiált ki. Ennek az IÁ őrületnek van válasz-, van reakciójellege.

 

Erre utal, hogy épp a nyugati világból, ebből az állítólagos „értékközösségből” özönlenek ezrével a támogató fiatalok e gyilkoló halálbrigádokba.

 

Elgondolkodtató az is, hogy nem elsősorban a kilátástalan sorsúak, a munkanélküliek kelnek útra – ők otthon lázonganak, gyújtogatnak –, hanem többségében a jobb módú szülők gyermekei.

 

Mit nem kaptak meg a nyugati világban? Mi az az elemi hiány, megfosztottság, amit most így bosszulnak meg, amit most így, ilyen szerencsétlenül kérnek számon? 

 

Ezek a lefejező fiatalok mintha szerencsétlenebbek volnának, mint az általuk kivégzettek. Áldozatok ők is. Vagy ők még inkább?  Értük ki a felelős?"