Meglátásom szerint Te ismered hiányosan az Árpád-kori magyar történelmet, és amit ismersz, azt sem értékeled megfelelően. Árpád honfoglaló népe intenzíven használta az általad becsmérelt lovasíjász harcmodort, az eredményt azóta is legendákba foglaltan ünnepli a magyar nép.

Lovasíjászok győzték le pl. 907-ben a jelentős számbeli és haditechnikai fölényben levő ragyogó páncélos német hadat, amelyik nem kisebb célkitűzéssel indult a hadjáratnak, mint hogy megsemmisítse a honfoglaló magyarságot, de a hadjárat igencsak rövidre sikerült és csúfos kudarccal végződött, a németek nagyarányú seregvesztésével.

Tény, hogy a későbbi Árpád-korban már jórészt nyugati, főként német hatásra a páncélos lovagok maguknak követeltek kiemelkedő helyet, de alaptalanul, mert eredményességben a lovasíjászok rendszeresen felülmúlták őket, ezt bizonyítja pl. az 1278-as morvamezei csata, ahol az osztrákok magyar segítséggel győzték le a cseh sereget. Az osztrákok és a csehek serege is jórészt páncélos lovagokból állt, míg a magyar seregben a lovasíjászokat ekkorra már a betelepített kunok adták, mert a magyarok túlzottan elkényelmesedtek ahhoz, hogy ezt a harcmodort tovább gyakorolják. Ellentétben azzal, amit írsz, ehhez rengeteg gyakorlás mellett komoly testi erő is kellett, combokban, mellkasban és karokban is, a ló irányításához és a messzire hordó reflexíj megfeszítéséhez szinkronban, a mozgás közbeni pontos lövésekhez szükséges ügyességet se hagyjuk ki.

Abban teljesen igazad van, hogy sohasem sikerült magukat belopni az ellenség szívébe, de megkockáztatom, hogy ez soha nem is volt céljuk :D