Az 1910-es évek azért lehettek érdekesek, mert akkor épült fél Budapest, a másik fele pedig az előző 20 évben, tehát még vadonatújak voltak.

Elképzelhetetlen, hogy mennyi állvány lehetett, milyen nyüzsgés mindenfelé. És az, hogy az akkor még nagyon vastag falakhoz szükséges tetemes mennyiségű téglát és egyéb építőanyagot még lovas szekérrel, daru és lift nélkül szállították a helyére. Akkor még nem voltak pl. ablakgyárak, boltban kapható típus méretű ablakok, ajtók, hanem mind egyedileg készült vidéken, azaz főleg Újpesten a 400 kis asztalosüzemben.

Már felvetettem a harmincas évek vége kapcsán, főleg építészeknek – de senki nem vette fel a fonalat –, de a tízes évekre is ugyanúgy érvényes, hogy miként terjedhettek el a formák, stílusok oly gyorsan, hogy szinte egyszerre lettek nagyon hasonlók az egyes épületelemek (például az ablakok, ajtók, lépcsőházak), hiszen elvileg a tervezéstől a kivitelezésig több év telik el és csak akkor tudná más azt lemásolni, illetve hasonlót tervezni, készíteni, mégis szinte egyszerre készülnek úgy a házak, hogy ma ránézésre nagyon pontosan el lehet találni az építés idejét.

Azért azt ne felejtsük el, hogy a szép, új bérházakban általában csak az utcai lakásokban volt komfort, az udvari lakások lakói pedig közös és hideg – tehát télen –20 fokos levegőjű – WC-re jártak a gang végére. (Meglepődtem pár éve, hogy a Tímár utcában egy kívül-belül szépen tatarozott házban még mindig használják a közös WC-t.)