az igazi kaqxar Creative Commons License 2015.03.07 -1 0 36

"Meglátásom szerint a kereszténység egy nagyon ősi ideológiából merít, lassan formálódva az őt befogadó kultúrák hatására, de az alap mindig azonos volt."

Itt már egyetértünk a kereszténység főleg, de nem kizárólag az Ószövetségből merít.

 

"Ehhez az adott mitológiából gyúrtak maguknak egy szellemet, akinek a nevét később elfelejtették, és megpróbálták beleilleszteni a legnépszerűbb keresztény áramlatba."

Ez pedig kifejezetten telitalálat.

A mindenféle szentek és démonok nem mások, mint a görög istenek leképződései. Ez is azt bizonyítja, hogy az Újszövetségben is azt a technikát alkalmazták, hogy úgy szóltak az emberekhez, hogy azok megértsék. A négy evangélium is azért használ más nyelvet, mert máshoz szóltak. Külön a görögökhöz, külön a rómaiakhoz, külön a zsidókhoz, mert csak így volt esély arra, hogy befogadják, hiszen más volt a kultúrájuk, pedig nem évezredek választották el őket egymástól.

 

 

Előzmény: Se pénzem, se baltám (34)