margitka64 Creative Commons License 2015.02.27 0 0 3145

Én még itthon foglaltam autót a rentalcars.com-on, azt is kaptuk, amit kértünk, annyiért, amennyiért ígérték. Az autó kifogástalan állapotban volt.

Késő este értünk oda Lutonból, a reptéri kijáratnál névtáblánkat kezében szorongatva várt bennünket a kölcsönző embere, aki elvitt bennünket saját kocsijával a kölcsönzőig, ott megkötöttük a szerződést, aláírtunk minden papírt, megkaptuk a szükséges utasításokat, javaslatokat, kérték a jogosítványunkat (két sofőrre kértük eleve a szerződést), a nemzetközi jogosítványt viszont nem kérték (pedig elvileg az is kell). Elmondták mire kell figyelni (erős szél, kocsi ajtaját minden kiszálláskor erősen fogni kell, mire szól a biztosítás, mire nem, bemutatták a kocsi felszerelését, megnéztük közösen milyen karcolások és hibák vannak rajta már átvételkor, leellenőriztük közösen mennyi benzin van a tankban és mennyivel vigyük vissza). Jó egy órába telt az átadás és átvétel.

Mikor a túra végén visszaérkeztünk nagy hóviharból keveredtünk éppen ki, és jócskán záróra után értünk vissza, de épségben. A fiú a kölcsönzőben megvárt bennünket, nem méltatlankodott, nem tett megjegyzéseket. Csak épp rápillantott a kocsira, átadtunk neki mindent, és ő nagyon kedvesen felajánlotta, hogy a keflaviki szállásra elvisz bennünket a saját kocsiján, mert épp a szomszédban lakik.

Mi csak jó tapasztalatokat szereztünk, sehol negatív dolgok nem értek bennünket.

Az ottlét alatt nem volt mindig fix szállásunk, előfordult az is, hogy nem tudtuk, este hol fogunk megszállni, meddig jutunk el. A helyiek ekkor is segítőkészek voltak, ahova bekopogtattunk, és épp ott nem volt üres hely, a tulaj, vagy a dolgozója már hívta is a szomszédot panziót, szállodát, vagy adott másik címet, ahol alhattunk. 

Tankoláskor is nagyon segítőkészek, ha az ember nem tudja, hogyan működik az automata módszer.

Nekünk kint csak jó tapasztalataink voltak.

Előzmény: and0626 (3136)