De legalább ez az álma befuccsolt!
Népszabadság 2014. MÁJUS. 21.
Arról, hogy Orbán Viktor köztársasági elnök is lehetne, először Stumpf István beszélt 2008 júniusában, azaz már a márciusi, a Fidesz számára óriási sikert jelentő szociális népszavazás után. Akkor a volt kancelláriaminiszter, mostani alkotmánybíró a TV2 Mokka című műsorában a riporter kérdésére azt mondta: „a helyzettől függően lehetséges, hogy Orbán Viktor is szóba kerülhet egy megerősített államfői szerepkörre”.
Orbán Viktor pedig már miniszterelnökként, 2012-ben a Handelsblatt című német lapnak árulta el, hogy foglalkoztatta a prezidenciális rendszer, mivel „egy elnöki rendszer valószínűleg alkalmasabb nehéz reformok végrehajtására, mint egy parlamentáris”. Mint mondta: a demokrácia „szenvedélyes híve”, de legyen szabad feltennie a kérdést, „vajon korszerűek-e még a demokratikus rendszerek vezetési struktúrái”. Ugyanis a jelenlegi demokratikus rendszerek „beépített problémája a vezetés gyengesége, és ezt nem szabad tabunak nyilvánítani”.
Orbán köztársasági elnökségre vágyik
2014. MÁJUS 21.
Miniszterelnökké választása után szűk körben komoly és reális lehetőségként ő maga beszélt arról, hogy Áder János megbízatásának lejárta után, 2017-ben elfogadhatja a köztársasági elnöki jelölést – értesült a Népszabadság.
Orbán 8 évre lenne köztársasági elnök - Ez is előfordulhat Stumpf szerint
VG - 2008. MÁJUS. 27.
Stumpf István, a Fidesz-kormány volt kancelláriaminisztere múlt szombaton az MR1 Kossuth Rádiónak adott nyilatkozatában többek között a köztársasági elnök szerepkörének átalakításáról beszélt.
"Nyer a Fidesz több mint kétharmados többséggel; kibővíti a köztársasági elnök jogköreit; kitolja a mandátumot mondjuk nyolc évre; Orbán Viktor lesz a köztársasági elnök, és akkor a Fidesz ideje alatt lesz mondjuk egy másik kormányfő". "Akár ilyen is lehet" - válaszol Stumpf. "Ezt el is tudja képzelni?" "El. El." - nyomatékosított az interjúalany.