Kedves netuddkivoltam,
igazán nem bántásból mondom, se szerintem inkább a te válaszod az épületes baromság.
Ez pont olyan maszatolás, mint amikor Szakály azt állította, hogy a kamenyec-podolszkiji deportálás csupán "idegenrendészeti ügy" volt.
Holott kizárólag csak a zsidókat deportálták, a többi bevándorlóról viszont nagyvonalúan gondoskodtak.
Talán rakjuk helyére a dolgokat.
1. Az a magyarellenes, aki az országot az első világháborúba belerángató, hazaáruló magyar jobboldal felelősségét megpróbálja elmaszatolni.
2. Az 1867-es kiegyezés már önmagában is hazaárulás volt, mivel a magyar elit (a főrendek, és az őket képviselő magyar jobboldal) a saját hatalmának és kiváltságainak megőrzése érdekében feláldozta a nemzeti függetlenségünket.
3. Az 1848-as eseményekből ugyanis megértették, hogy az osztrákoktól való függetlenedést követően rövid időn belül kikiáltanánk a köztársaságot, ami a főrendi kiváltságok eltörlését jelentené. Ezért a kiegyezéshez vezető tárgyalásokon nemcsak a nemzeti függetlenségünk kiharcolását ellenezték, hanem a kiegyezést követően tudatosan gyarmati alárendeltségbe taszították az országot, hogy a későbbi elszakadást is lehetetlenné tegyék.
4. A Monarchia a kb. 60%-nyi részt kitevő nemzeti kisebbségek elnyomásának tartósítása céljából jött létre.
A Monarchia az elnyomó pozíciójának megerősítése céljából már megalakulásától kezdve nyíltan balkáni területszerző terveket dédelgetett, pedig nyilvánvaló volt, hogy ezt a többi nagyhatalom nem fogja békésen tűrni.
Tehát a kiegyezéstől Trianonig egyenes út vezetett.
5. A Monarchia maga akarta balkáni háborút, fél évszázadon keresztül tudatosan készült rá, és a háború célja pont a nemzeti kisebbségek elszakadásának megakadályozása (pl. a szerb-horvát-szlovén egyesülés megakadályozása), vagyis a kisebbségek jogfosztottságának tartósítása volt.
6. A Magyar Királyságból kiválni kívánó (szlovák, román, szerb, horvát) kisebbségek már 1848-tól kezdve nyíltan deklarálták a függetlenségi törekvéseiket.
Tehát szimpla hazugság, hogy a nemzetiségek önállósodását csak a velünk szomszédos anyaországok erőltették volna.
7. Durva csúsztatás a Monarchia idei magyar nemzetiségi törvényekkel példálózni, mivel köztudott, hogy a kisebbségek pont a deklarált nemzetiségi jogok semmibevétele (vagyis az erőszakos magyarosítás) miatt lázongtak.
Ez pont olyan maszatolás, mint az 1848-as jobbágyfelszabadítást emlegetni, amikor köztudott, hogy a román parasztok pont azért fordultak ellenünk, mivel a jobbágyfelszabadításról csak elvi döntés született, de a magyar főrendek a végrehajtást nyíltan elszabotálták.
8. A magyar kormánynak köztudottan vétójoga volt a háború megindítását illetően.
Tehát durva hazugság, hogy Tisza ellenezte a háborút, mivel Tisza személyes jóváhagyása nélkül nem lehetett volna Szerbiának hadat üzenni.
Tisza mindig is háborúpárti volt, amit az is bizonyít, hogy két évvel a háború előtt az ellenzéki képviselőket karhatalommal eltávolítva erőszakkal szavaztatta meg a háborúhoz szükséges újonclétszám-emelést.
9. Már egy évtizeddel a háború kirobbanása előtt isaz egész magyar baloldal tudta, hogy a magyar jobboldal egy balkáni területszerző háborúba akarja belerángatni az országot, és pontosan látták annak várható katasztrofális következményeit.
Ezt bizonyítja, hogy a véderőtörvény erőszakos megszavaztatását követően a kétségbeesett ellenzéki képviselők merényletet kíséreltek meg Tisza ellen.
10. Tisza pofátlanul hazudott, amikor azzal indokolta a Szerbia elleni hadüzenet jóváhagyását, hogy a trónörökös legyilkolása miatt a Monarchia tekintélyének megvédése érdekében kénytelenek vagyunk háborút indítani.
Azonban a trónörököst megyilkoló Gavrilo Principet nemcsak hogy nem végezték ki, hanem csupán 20 éves börtönbüntetésre ítélték.
Halálba küldeni 1,1 millió katonát egy olyan gyilkosság miatt, aminek a tettesét - az állítólagos szerb terroristát - még csak életfogytiglanra sem ítélik? Normális ez?
Ki az a hülye aki elhiszi, hogy a trónörökös meggyilkolása volt a háború oka?
Márpedig Tisza István miniszterelnök ezzel indokolta a hadüzenetet.
11. Tehát a magyar főrendeket képviselő magyar jobboldal lőre megfontolt szándékkal rángatta bele az országot a világégéshez vezető területszerző balkáni háborúba, csak azért, hogy a délszlávok leszakadását - és ezzel a többi nemzeti kisebbség fellázadását - megelőzze.
- - -
És még egy dolog:
A nagyhatalmak már 1916-ban megállapodtak arról, hogy a háború kirobbantásáért büntetésképpen hogyan fogják megcsonkítani a Monarchiát, és ezen belül a Magyar Királyságot.
Tehát a jobboldal legnagyobb hazugsága, hogy Károlyi vagy a Tanácsköztársaság honvédelmi politikája a felelős az elvesztett területekért.
A trianoni békeszerződés egyértelműen rögzíti, hogy Magyarország a más országok megtámadásáért és feldúlásáért kapta büntetésként Trianont, és nem a Tanácsköztársaságért.
Mire Károlyi kormányra került, addigra a háborút már régen elvesztettük, és a nagyhatalmaknak már részletekbe menő terveik voltak az ország szétdarabolásáról.
Ha számított volna az, hogy a románok meddig tudnak az országba behatolni, akkor most Budapest is Romániához tartozna.
Ez csak maszatolás, amivel a Horthy-korszakban palástolni próbálták a magyar jobboldal nemzetáruló bűneit.
Különben nem lehetett volna kimagyarázni, hogy miért emelnek a nemzet romlásba döntőjének, a hazaáruló Tisza Istvánnak szobrot.
Széll Kálmánról nem is szólva, aki pénzügyminiszterként és kormányfőként szintén mindent megtett az ország háborúba rángatásáért.