toloba Creative Commons License 2015.02.20 0 0 8432

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) véleménye szerint összességében többet fizetünk az autópálya használatáért, pedig a megyei matricával sokan jól jártak.

A KSH januári inflációs jelentése szerint az "autópályadíj, gépkocsikölcsönzés, parkolás" elnevezésű szolgáltatáscsoport 6,3 %-kal drágult az 1 évvel korábbihoz és decemberhez képest is. Az egyes kategóriák ára nem változott, és bár kiterjesztették a fizetős szakaszokat, a megyei matrica sokaknak könnyítést jelent, akik korábban éves jogosultságot vettek, vagy több alkalommal váltottak heti, havi matricát. Ezért az mfor.hu megkérdezte a KSH-t, hogy hogyan kalkulálták a kétség kívül tetemes növekedést, amekkorára 2012 vége óta nem volt példa. A hivatal válasza szerint mivel a kormány számos új szakaszt tett fizetőssé, így az embereknek egy olyan szolgáltatásért kell idén januártól pénzt adniuk, amelyért korábban 0 forintot fizettek, és éppen ezért nem áll rendelkezésre bázisidőszaki fogyasztási adat. Az ilyen esetekre az Eurostat tesz ajánlásokat a nemzeti statisztikai hivataloknak. A módszer értelmében, ebben az esetben az érintett szolgáltatáscsoport árindexét oly módon kell meghatározni, hogy a tárgyidőszaki szolgáltatásokra fordított kiadásokat (amelyek már tartalmazzák az újonnan bevezetett díjakra vonatkozó kiadásokat) viszonyítják a bázisidőszak kiadásaihoz (amelyben ezek a díjak még nem szerepelnek).

Mivel a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató adataiból kiderül, hogy az egyes matricatípusok eladásai nem csökkentek, ezen felül az új megyei matrica eladásából származó bevétel is jelentős volt, a lakossági kiadások is megnőttek. Vagyis a megyei matrica nem vetette vissza az évesek forgalmát. Persze az autópályadíj, parkolás, autóbérlés kategóriának az inflációs súlya nem túl magas, 0,77 százalék. Csak az összehasonlítás kedvéért, a jelenlegi deflációt nagymértékben meghatározó üzemanyagé 8,22, a háztartási energiáé pedig 8,3. Ettől függetlenül az a pénzmennyiség, amelyet autópályára költöttünk megnőtt, így ebben a tekintetben valóban drágult az életünk.

 

http://www.fuggetlennemzet.hu/hirmegtekintese.php?id=1581