"Nem jogról van szó, hanem a mindenhatóság szükségszerűségéről. Ha úgy van, ahogy mondod, és azt feltételeznénk hogy csak a kedvezőnek tűnő történések vannak Istentől, akkor Isten "befolyása" nélkül is történhet valami, amit ő nem tud kontrollálni. Magyarul valami nem tartozik a hatalma alá, akkor pedig Isten nem mindenható (a mindenható ugyanis azt jelenti, hogy minden dolgot a világban ő irányít, rajta tartja a kezét). Jézus Krisztus tanítása szerint egyetlen verebecske sem eshet le az égről a mennyei Atya akarata nélkül, és nekünk a hajszálaink is számon vannak tartva. Tehát a feltételezésed nem a jogosultság kérdése elsősorban, hanem hogy Isten tényleg mindent irányít e, mert ha nem, akkor nem Isten, hanem csak "isten" (kis i betűvel)."
Ilyen formán akkor Istent nem nevezheted jónak, hisz egyben gonosz is. Nem tudom milyen valláshoz tartozol, de a jó-rossz dualitását mindegyik feloldja valahogy, önellentmondásba nem ütközhetsz.
"Félreértettél, mert nem túlvilági ítéletre gondoltam elsősorban, hanem e világira, pl. a Bibliából kiderül, hogy Isten úgy ítéli a nemzeteket (akik nem ismerik Istent), hogy pl. az egyik népnek megengedi, hogy felemelkedjen és a másikat leigázza egy időre, és egyik néppel ítéli a másikat. Ilyen sokszor előfordult a történelemben, még a XX. században is. Azaz Isten ítéletének eszköztára egyénileg és kollektíven is megvan, Isten igazságossága is érvényesül, és pl. egy nemzet se gonoszkodhat akármeddig. A pusztulóra ráhozza Isten a pusztítást. (hány birodalom tűnt le úgy, hogy egy másik birodalom felemelkedett és kapott egy jó nagy sallert egy másik néptől) Úgyszintén Isten igazsága érvényesül az emberi igazságszolgáltatáson keresztül is, ha Isten törvényével szinkronban működik. Persze az igaz, hogy ebben a világban nem érvényesül teljes mértékben, és a Biblia is tud olyan gonoszokról, akiknek egész életükben jó dolguk volt, nem kaptak ítéletet. Viszont őket a rosszabb kategóriába sorolja, olyanba, akiket a végleges pusztulásra szánt, számukra ugyanis nincs feltámadás az életre. Jézus tanítása szerint az ember semmit nem adhat a lelkéért cserébe, és ha az egész világot megnyeri is, de a maga lelkét elveszti, akkor abból semmi haszna. Ez igaz azokra a gonoszokra, akik rosszabbul járnak."
Értem mire gondolsz bár nagyon esetlen magyarázatnak tartom. Én a történelem ilyen alakulásában semmi isteni beavatkozást nem látok. Oké, nyilván ez azért van mert nem vagyok hívő, de ha az lennék se hiszem hogy ezt látnám. Mindezek tökéletesen megmagyarázhatóak ez emberi viselkedéssel.