Ma délelőtt egy nyugdíjascsoporttal ellátogattunk a Szépművészeti Múzeumba, a Rembrandt és kora kiállításra. Már negyedórával tíz óra előtt odaértünk, és mire a nyitásra került sor, hosszú sor várakozott az utcán. Praktikusabb lett volna, ha csak tizenegyre érünk oda, de ha már így alakult, akkor azért kivártuk a sorunkat. Meg kell adni, mindent jól megszerveztek, gördülékenyen mentek a dolgok.

Maga a kiállítás megért egy kis sorbanállást, ezt bizton állíthatom. Úgy vettem észre, magától Rembrandttól csak kevés kép volt, de szerencsére nem azok, amiket állandóan láthatunk. A kedvencemnek A Bűnbánó Szent Péter volt a címe, és igazán érdemes figyelmesen megnézni.

Ami a többi képet illeti, sajnálom, hogy nem tudtam rájuk több időt fordítani, még legalább kétszer meg kellene tekintenem, és még akkor is találnék újat és szépet. Megfigyeltem, hogy – legalábbis jó darabig – mennyire komolyan vették a puritán stílust. A férfiak fekete ruha, fehér spanyolgallér összeállításban jártak, ez később annyival enyhült, hogy puha, kihajtott gallért viseltek. Amennyire megítélhetem, ha valami csillogó holmi volt rajtuk, azt inkább méltóságuk jelképeként hordták, mint hivalkodásból. Azért a nők ott is nőből voltak, mert az egyik, portrén ábrázolt hölgy igaz, hogy zártnyakú fekete ruhát viselt, de ez harminc kis ezüstgombbal záródott, és csodás fehér csipkemandzsettát és hozzáillő kesztyűt viselt. Ez utóbbit kézbefogta. Az összhatás igazán tetszetős lett. Később azért változott a helyzet, mert mindkét nemnél szép színesek lettek a ruhák.

Némi meglepetésként ért egy istentiszteletet ábrázoló festmény. Az rendben, hogy néhányan zsoltárt énekeltek, de az előtérben egy nő a gyerekét szoptatta, a mögötte ülő szolgálólány pedig nyitott szájjal aludt. Két kutya is ott lődörgött, az egyik fiú velük játszott. Senki nem állíthatja, hogy nem reális a festmény.

Ami a kutyákat illeti, minden harmadik képen ott voltak. A legtöbbjük valami spánielféle, két úgyszólván agarat is láttam, jó néhánynak az ősei lelkesebbek voltak, mint amilyen válogatósak.  Macska viszont csak egy volt, a Sakkozók című képen, a sarokban ücsörgött. Ez az egy viszont szemlátomást jóltáplált, elégedett tekintetű cirmos volt, ráadásul nyakörvön csengőt viselt. Érdekes módon egy kacsát is megörökítettek, éspedig azért, mert derék tojó elérte a húszéves kort. A biztonság kedvéért néhány tojást is mögéje festettek.

Még egy megjegyzés, aztán befejeztem. Láttam egy csodálatosan szép ékszerládikót, a külseje ennek is egyszerű, valami nemes fából, talán mahagóniból készült, a belseje viszont annál szebben volt kifestve. Egy csomó kis fiók volt benne, és mind a fiókokon, mind az ajtók belső oldalán csodás kis zománcképek voltak. Alighanem ékszereket, vagy azokat is tartottak benne, mert a felhajtható részen egy kis tükör is volt.