Átfogó vasúttörténeti munkáról én nem tudok. Gazdasági, illetve erdei vasutak tekintetében érdemesebb inkább hely-, vagy ipartörténeti munkákat keresni. A magyar vasúttörténetnek a magán- helyiérdekű-, gazdasági és erdei vasutak mind-mind mostohagyermekei. A legtöbb vasúttörténész a magyar vasúttörténetet csak államvasúti szemszögből képes és hajlandó vizsgálni.

Az itthoni nyomtatott forrásaimból, a kérdéses térség kapcsán eddig annyit sikerült találnom, hogy a Visóvölgyi HÉV Leordina-Borsa szakaszát 1913. november 5-én adták át a forgalomnak, Felsővisó ekkor kapcsolódott a magyarországi vasúti hálózathoz. Nos kétségtelenül elképzelhető, hogy a nagyvasúti kapcsolat megépítése előtt már szigetüzemként megépítették az erdei vasutat, de nem tartom valószínűnek.

Manhattani kolléga úr kiváló magyarázatot és példát mondott a bontott sínanyag felhasználására. Én csak annyit teszek hozzá, hogy a példában szereplő úttörővasút már eleve bontott sínanyagból épült 1948-1950-ben, többek között resicai anyagból, noha az adott acélmű akkor már vagy harminc éve nem szállított a MÁV-nak síneket. Az 1989-1993-as felújításkor ezt az öreg sínanyagot az esztetgomi vasútvonalból kibontott, közel azonos korú, de nagyobb folyómétersúlyú sínekre cserélték ki.