Közel az ötvenhez egyre gyakrabban kap el az az érzés, hogy eseménytelen az életem. Hogy felnőttek a gyerekeim, és úristen, mi ez a csend itt körülöttem, ez mindig így lesz ezután? Bámulom a négy falat, miközben a párom a másik szobában nyomja a távirányítót folyamatosan, órákon át - ez a kilátás a jövőre nézve?

Hogy az életben "nem értem el semmit", csak hagytam magam sodródni az árral, a kihívások elől is elzárkóztam, mert féltem minden változástól.... hogy ezt látom magam körül , ezt a beszürkült életet mindenütt, így 50 körül... ! Fásult férfiak és nők, látszatházasság, kifelé mutatjuk a szépet és az idillit főleg a rokonoknak ugye, de a négy fal között meg csendben elkívánkozunk?!

Ez elborzaszt.

Éreztetek már hasonlót?