Az 1950-es évek végén érett meg az a felismerés,
hogy nem pusztán a vállalatszervezet tökéletlenségeit
kell kiküszöbölni, hanem elengedhetetlenül szüksé­
ges a gyártmányfejlesztés súlyát is megnövelni, első­
sorban a szűk típusválaszték bővítése érdekében. A
nagy külföldi vállalatok gyártmányaikat sokkal nagyobb
választékuknak és jól szortírozott raktárkészleteiknek
köszönhetően jóval rövidebb szállítási határidővel
hozták piacra, mint az Egyesült Izzó. Az újpesti
gyár a vevők kiszolgálásában velük szemben hátrá­
nyos helyzetbe került. így fordulhatott elő, hogy a vállalat
külföldi fiókjai a Tungsram márkájú termékeket a
rugalmasabb nyugati partnerektől rendelték meg,
csakhogy készletválasztékukat fenntartsák. Ez nyilvánvaló
anomália volt.
A külföldi vákuumtechnikai ipar vezető vállalatai az újpesti
gyárnál sokkal gyorsabban terjesztették ki gyártásukat,
jóllehet erre állami akarat nem kényszerítette
őket, ellentétben az újpesti vállalattal, amely ugyan
előírásszerűen fokozta termelését, mégis lemaradt a
világpiaci versenyben. Az Egyesült Izzó részesedése
a világ összes vákuumtechnikai termelésében évről-
évre csökkent. A lemaradást természetesen látták.
Sokat azonban nem igen tehettek ellene. Nemcsak a
már említett szűk típusválasztékról volt szó, hanem
elsősorban a termelés rugalmatlanságáról, a fejlesztések
elégtelenségéről, a sajátos hazai árképzési viszonyokról.
Ezek a fejlődést korlátozó okok általános
természetűek voltak. Megszüntetésük csak a "gazdálkodó"
szocialista államon múlt. Erre azonban termé­
szetesen nem került sor.