A kőbányai kitelepítés az újpesti gyárat létében még
nem veszélyeztette, annál inkább a nyilas hatalomátvétel
utáni hatósági szándék, miszerint a gyár egé­
szében települjön át Németországba. Nehéz idők kö­
vetkeztek. 1944. október 23-án megalakult a nyilas
üzemi tanács, amely az igazgatóság mellett ellenőrzé­
si és felügyeleti jogot követelt magának. Igen nagy
elővigyázatosságra és ügyes manőverezésre volt
szükség a vállalat vezetői részéről, hogy ezeket a tö­
rekvéseket megakadályozzák. Igaz, az Egyesült Izzó
alkalmazottai között kevés nyilas érzelmű akadt, annak
a kevésnek szinre lépése mégis jóvátehetetlen
károkat okozott. A vállalat vezetői ezért nem vitatták a
nyilas minisztériumok kitelepítési elképzeléseit, de
ugyanakkor elhatározták, hogy a történéseket igyekeznek
befolyásolni. Szükség is volt erre. Az iparügyi
miniszter nyilas kitelepítési kormánybiztos kiküldését
fontolgatta az újpesti gyárba. Sajátos módon az ekkor
már túlélésre játszó német ipari körök segítettek az
Izzónak a gyár teljes kitelepítésének megakadályozá­
sában. Az Egyesült Izzó bécsi leányvállalata, a "Watt"
Wien A.G. igazgatója ugyanis arról győzte meg a nyilas
minisztériumokat, hogy a kitelepítés első ütemé­
ben csak két, a német rádiócsőgyártási program teljesítéséhez
szükséges rádiócsőgyártó gépcsoportot
szállítsanak ki a bécsi gyárba, majd kapcsolatot találva
a Német Ipari Bizottság (Deutsche Industrie Komission)
elnökéhez, az úgyszintén már békeidőkre
készülő dr. Bodenhez, ígéretet kapott, hogy német
részről is megakadályozzák a további kitelepítéseket,
ha még egy rádiócsőgyártó egység és a volfrámgyártás
egy része kikerül Bécsbe. A három említett gépcsoportot
az Iparügyi Minisztérium 1944. november
17-ei parancsára ki is szállították. Ez azonban a gyár
gépi berendezéseinek mindössze 0,5%-át jelentette!
A veszély azonban nem múlt el.
A gyári nyilastanács továbbra is sürgette a teljes kitelepítést.
Vezetői, a két nyilas aligazgató, Dunst László
és Kemény Ede eltávolítására Bay Zoltán és Jankovich
Dénes igazgatók ekkor azt találták a legjobb
megoldásnak, ha kiutaztatják őket Németországba
megfelelő áttelepedési hely keresésére. 1944. december
9-én el is indultak családostól. Papp Dezső alezredes,
a gyár katonai parancsnoka ugyancsak kudarcot
vallott a gyár munkásságának kitelepítésével. Vállalkozó
alig akadt. így már megelégedett volna a gyári
levente alakulat Németországba vezetésével, ám a kijelölt
napon senki sem jelent meg. Magára maradtan
már az ezredes sem indult el. A helyzet eközben egyre
zavarosabb lett, és a kitelepítés végleg lekerült anapirendről