Sík Sándor

 

A fenyőfa éneke

 

Állok cseres hegyoldalon, 
Magasba szúr örök dalom: 
Föl, föl, föl, fölfelé!

Nem kell a völgyi szép meleg, 
A tölgyek, bükkök és cserek: 
Föl, föl, föl, fölfelé!

Hulljatok alsó ágaim, 
Ne vonjátok le vágyaim. 
Föl, föl, föl, fölfelé!

Fussatok szét gyökereim, 
Teljetek élő ereim. 
Föl, föl, föl, fölfelé!

Keményedjél hű derekam. 
Tartani bírd templom-magam. 
Föl, föl, föl, fölfelé!

Te lombosodjál koronám, 
Vidd a magasba mély imám, 
Föl, föl, föl, fölfelé!

Évente új-új adorál 
Zöldecske hármas gyertyaszál 
Föl, föl, föl, fölfelé!

A kúszó templom egyre szebb, 
Ez az imádság teljesebb. 
Föl, föl, föl, fölfelé!

És egyre több karcsul elő 
Iker-templom: testvér fenyő, 
Föl, föl, föl, fölfelé!

Ahol az élet idegen, 
Aszályra perzselt köveken, 
Föl, föl, föl, fölfelé!

Templomi zölddel fonjuk át 
Pogány hegyormok homlokát, 
Föl, föl, föl, fölfelé!

S megnyitja vén szemét a bérc. 
És rajtunk át az égre néz, 
Föl, föl, föl, fölfelé!

S az égnek úgy sikoltja át 
A föld sóvárgó mély dalát, 
Föl, föl, föl, fölfelé!