Sándor111 Creative Commons License 2015.01.03 0 0 292

A kérdés jó.

 

Nem véletlenül kezdtem így a szükséges fényigényről szóló résznél az egészet:

 

A fényigény (LED lámpa és NEM CFL esetén) még egyszer összefoglalva (és persze nagyon elnagyolva, mivel ez növényenként gyakorlatilag eltérő ill. függ attól, hogy növekedési vagy virágzási szakaszban nézzük-e)...

 

Azaz meg kell adni, hogy milyen fajta fényforrásra vonatkozik.

 

Hiszen egy növényekre gyártott LED-hez képest egy 6500K-s CFL a növények számára már csak közel 40%-ban hasznosítható fényt ad le, ill. egy HID lámpa fénye még ennél is gyengébb. Épp most írtam erről egy másik topikban a Lumigrow növénylámpákról, úgyhogy ide bemásolom:

 

 

750 nanométer után kezdődik az infravörös tartomány. Az első kivilágított négyzet a kék, a második a vörös tartományban mutatja a cég két növény-lámpája által kisugárzott fénymennyiségét az általa kárhoztatott HID lámpákkal szemben. Az általuk gyártott lámpák tehát csak a növényeknek szükséges hullámhosszú fényt bocsátanak ki.

 

Mint az látható, a HID lámpák pont a növények által nem hasznosított sárga (az első nagy piros hupli) ÉS az infra tartományban (a második nagy piros hupli) adják le a kibocsájtott fény túlnyomó részét. Szóval nem túl hatékonyak. Azon kívül hogy jól melegítenek, párologtatják a vizet, leégetik a leveleket plusz világítanak, a növényeknek nem igazán hasznosak.

 

Forrás: http://www.lumigrow.com/products/pro-series-greenhouse-lights/

 

Zárójelben megjegyzendő, hogy a zöld fényből kb. 5% körüli mennyiséget azért hasznosítanak a növények, de ezt a legtöbb növény-lámpát gyártó cég inkább nem veszi figyelembe - mint a Lumigrow sem.

Előzmény: MAMI P20 (291)