Így igaz, arról le kell odakint mondani.

 

Egyszer Svájcban a cégtulaj felesége meglepi vacsorát készített külön azért, mert - mint magyar - én is ott vacsoráztam.

Nézett is rám kérdően és reménykedve, hogy mit is szólok a remekműhöz és nagyon láttam, hogy lohad le a kedve.

Mondtam, hogy nagyon finom a vacsora, rég ettem ilyen jót és köszönöm, meg mindent, de nem használt.

 

Végül kiderült, hogy amit ő oly nagy gonddal elkészített arról ő úgy tudta, hogy az az ungarische gulasch.

 

Nem írom le, hogy mi volt, mert nem akarom elvenni senkinek a kedvét a gulyástól, még annyit mondtam, hogy nem egészen ilyen az originál, de itt Svájcban el megy.

 

Én is azt hittem, hogy a halászlé az olyan, hogy kell bele mindaz, amit a könyvek leírnak és kész - amig a múlt hónapban Szegeden a Dóm Hotel éttermében nem ettem egy igazi szegedit.

Na mostantól az a mérce: fantasztikus volt.

 

Én is gyanítom, hogy a kalandvágyból itthon maradottak nagyrészének ez is egy szempont volt a maradásra.