egyfotografus Creative Commons License 2014.12.16 0 0 1368

Na, ja. De még a kaliber is álmélkodik, hogy egy 1000 %-os jogos védelmi helyzetben nem maszatolnak a híradásnál és vélhetőleg a nyomozásnál sem.

 

Nálunk kicsit, sőt nem is kicsit ostobán állnak a civileknél hagyható fegyverekre.

A sajátos fegyvertörvényeink részben úgy alakulnak ki, hogy a minisztériumokban abszolűt laikusok ollózgatják össze a jogszabályokat. Zömmel olyanok végzik ezt a munkát (pár éve, vagy éppen frissen végzett jogászlánykák), akiknek a 7,62 és a 76,2 nem jelent gondot.

Ehhez jönnek még a "szakértők", akik szerint egy indokolatlanul durván szétbarmolt "hatástalanított" fegyver visszaalakítható.

 

Én még azt tanultam, hogy a fegyver lényege a cső. Ha van fegyvercsöved, akkor ahhoz bármilyen szerkezeteket gányolhatsz. Ha a csövet tervezed gányolással helyettesíteni, akkor meglepetés érhet. Van ebben is kivétel, egy sörétes cső kiváltható, de egy kis energiájú, alkalmazkodó magú töltény is kilőhető sima furaton át, rövid távra.  

Pl. az RKSZ-nél volt olyan házibarkács tőr, amelynek a markolatából két kispuskalőszer nyomatékosította a szándékot.

 

Szóval a "fegyver" valamiért  páni félelmet vált ki a hatóságokból, akik képesek 10 éves kisfiút lerohanni a facebook fotóján háttérben áldogáló 10 cm-es "aknavetőért", vagy világhír lesz az a barom, aki tv-t rendelt és vélhetőleg egy airsoft karabélyt kapott az amazontól.

 

Nem is szólva a mi legendás akciónkról, amikor a történelmi filmhez ideszállított, itt a kezelő kft-nek átadott, majd leraktározott szinházi fegyverekre éjjel, állítólagos titkos adatgyűjtés után lecsaptak a "terrorelhárítók".

Lehet, hogy nem teljesen egyezett a két ország előírása az ilyen fegyverekre, de ezt normális országban egy lüszter könyökvédős bürokrata szokta egyeztetni.

 

 

Azt mindenesetre furcsának találnám, ha egy friss vadászvizsgás távcsöves dragunov beszerzéséhez éppen annyit kellene vizsgálódnia a hatóságnak, mint egy flőbertre átalakított kispuska esetében. 

 

Írtam is ez ügyben egy levelet a kapitányságra és remélem gyorsan válaszolnak. Bár kétlem, hogy egy kisváros rendőrsége flóbert beszerzés ügyében túl sok tapasztalattal bírna.

Előzmény: STANKLEY (1367)