Sík Sándor

Óriások

És jöttek csendes, rózsás reggelek. 
Dalolt a Tenger és dalolt az ég, 
Mosolygó ég, mosolygó víz felett.

A hullámokon táncos szép szivárvány 
Szikrázva szökdelt. Minden kacagott. 
Csak én tusáztam sziklák súlyos árnyán.

Én ott jártam, a belső néma mélynek 
Sápadt tájain, a hegyek között, 
Hol barlangokban óriások élnek.

Mély barlangokból szemedbe ragyog 
A szent arany - jövendők messze kincse, - 
És már kinyújtod két mohó kezed:

És marconán előtted termenek 
Vén óriások, rettentő marokkal, 
S meg kell velük a kincsért küzdened.

És ölre kapnak s a sziklára vágnak, 
Összeroppantják gyenge csontodat 
És odavetnek véres nagy kutyáknak.

Hiába minden: nincsen hatalom 
A vén legények buzogánya ellen, 
Csak az ezredik hajnalon.