1982. szeptember 17-én, 21 óra 26 perckor ültünk a Honti Gyurival Lakitelken, a Bagi Ilona építőtábor egyik almafáján, és a jövőről beszélgettünk. Nagyon-nagyon mélyek voltunk, egymás lelkében tapicskoltunk, végül abban maradtunk: kíváncsiak vagyunk, milyen lesz a másik húsz év múlva. Tehát, 2002. szeptember 17-én, 21 óra 26 perckor találkozunk a Csendes vendéglőben, vagy a helyén.

Eleinte sokat emlegettük ezt a dátumot, aztán úgy a kilencvenes évek elején, amikor egyre ritkábban találkoztam a Hontival, elkezdtem beírni a határidőnaplómba. Akkoriban még  figyelmeztettük néha egymást, de ő vidéken színjátszott, én férjhez mentem, meg hát a virtus, szóval az utolsó hat-nyolc évben hagytuk, hadd jöjjön, aminek jönnie kell.

2002. szeptember 17-én, 21 óra 26 perckor a Múzeum körúton, egy ködös, hűvös őszi estén battyogtam erősen szorongva, amikor a Csendes vendéglő előtt - akkor még megvolt - megláttam a Hontit, húsz szál vörös rózsával a kezében. Amikor lezöttyentünk, a pincérnő elfúló hangon csak annyit kérdezett: "Ilyen csokrot miért lehet kapni?!" - Az egy nagyon hosszú történet, kisasszony - feleltük egyszerre.